Tagokat toboroznak Csíkszereda fúvószenekarába

Közös zenélésre hívja a gyerekeket és fiatalokat a csíkszeredai önkormányzat a frissen megalakuló városi fúvószenekarba.

Both Béla zenekarvezető a Maszol megkeresésére elmondta, hogy a felhívás minden zenélni vágyó, zenét tanulni vágyó gyermeket és fiatalt érint, függetlenül attól, hogy gyakorló hangszeresek vagy éppen kezdők. A jelentkezőknek nem szükséges hangszerrel rendelkezniük, ugyanis a városháza közel 30 főnek tud biztosítani zenei eszközt. Both Béla szerint a túljelentkezés sem okozna problémát, ugyanis az önkormányzat hajlandó lenne pályázati támogatás által is biztosítani a hangszereket a zenélni vágyók számára. A próbákon a részvétel teljes mértékben ingyenes.

Illusztrációnkon a Csíkszentsimoni Ifjúsági Fúvószenekar | Fotó forrása: Iochom Zsolt

A tapasztalat nélküli jelentkezők esetében felmérik majd, hogy mennyire van adottságuk a zenéléshez, ugyanakkor nem kizáró jellegű az olyan gyerekek jelentkezése sem, akik nem tudnak a hangszeren játszani. A zenekar összetételétől függ az is, hogy mikor lépnek először színpadra, „amennyiben sok a kezdő, akkor akár egy év vagy több is lehet a felkészülési idő” – mondta a zenekarvezető. Both Béla hozzátette: elsődleges céljuk a megalakulás, majd utána a fellépések tervezése.

A fúvószenekaroknak több mint százéves hagyományuk van a környéken, emelte ki a zenekarvezető, aki szerint Csík térségében nagyon felkapottá vált a „fúvósmozgalom”, ami a fiataloknak csak a javára válhat.

A gyerekeket és fiatalokat Both Béla tanítja majd a hangszereken játszani, jelentkezni január 31-éig lehet a bothbela@yahoo.com e-mail címen vagy a 0742/675-820-as telefonszámon.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?