A közel 70 esztendős Tarr Béla 1977-ben, 22 évesen forgatta első, és többszörösen díjazott nagyjátékfilmjét, amely más Tarr-alkotásokkal együtt a 24. TIFF műsorán is szerepel. A Családi tűzfészek a Balázs Béla filmstúdióban, de a Budapesti Iskola szellemében készült. A laza szervezetet alkotó filmkészítők a korabeli magyar társadalom avagy társadalmi berendezkedés egy megoldásra váró, kóros, vagy sürgősen válságkezelést igénylő jelenségét elemezték dokumentumfilmes, doku-fikciós, illetve teljesen fikciós alkotásokban, amivel a közönség – és lehetőség szerint – a kádári hatalom tudatosítására törekedtek, hatásosan ráirányítva a figyelmet egyes mélyen keletkező és a népesség jelentős részével nap mint nap együtt élő problémákra. Ahogyan a Családi tűzfészek első kockáin is feliratozták, a Budapesti Iskola szellemében készült filmek zömükben olyan eseményeket tárnak fel, amelyek „valódi, nem a filmben szereplő emberekkel történt(ek) meg, de velük is megtörténhetett volna”.

A film fekete-fehérben forgott, leginkább belső helyszíneken, de több külső jelenete is van, direkthangos (azaz a helyszínen rögzített) párbeszédekkel, és körülbelül olyformán, hogy Tarr a javarészt amatőr színészeknek csupán elmondta, miről kéne beszélgessenek, és onnan tovább hagyta a jelenetet kibontakozni. Mindent csak egyszer vettek fel, ismételni nem volt alkalom.

Pap Ferenc operatőr kamerájával a szereplőkről szuperközeliket rögzített, a párbeszéd során egyikről a másikra vezetve át a fókuszt, a háttérnek szerepet nem kínálva, éppen azért, hogy minél kevesebb levegőt hagyjon a súlyos és a nézőt nyugtalanító interakciók közé férkőzni. A történet körülményei vázlatosak, a szereplőket ritkán látjuk más élethelyzetben, mint a lakásban, például a szalámigyár jelenik meg az elején, és a benne dolgozók, majd pár kocsmai jelenet, avagy bepillantást nyerünk egy lazább nyári nap eseményeibe, amikor a főszereplő háromfős család a Vidámparkban lazul. Ezeken kívül viszont többnyire Horváthék perpatvaraiban veszünk részt.

A központi konfliktus szinte minden pillanatban a lakáshiány s az abból fakadó állandó veszekedés, hiszen a Horváth család egy komfort nélküli szűk panelben él, az 52 éves családfővel és feleségével lakik egy fedél alatt lánya és két fia, valamint az egyik fiú, Laci felesége, Irén és kisgyereke. Jóllehet az utódok családcentrikusságának megőrzésére többgenerációs együttélést javasolnak a terapeuták, Horváthéknál a kényszerű összezárás lelki traumákat okoz a védtelenebbek körében. A szociográfiai látlelet mellé antropológiai is járul Tarr filmjében, tudniillik a legtöbb konfliktus kirobbantásáért felelős Horváth férfiak ráadásul iszákosak, erőszakosak (jóllehet ezt otthon ügyesen leplezik) és még házasságtörők is.

A legtöbb gondot az após örökös viszálya jelenti a menyével a lakásszerzés-kiköltözés kérdésében, és amikor Laci hazatér a hosszú sorkatonaságból, após még fia féltékenységére is rájátszik, aki pedig nem ugrik megvédeni feleségét. Bonyolult viszonyok bontakoznak ki a párbeszédek során, súlyos vádak hangzanak el. Laci és Irén (+ a gyerek) kapcsolatán kívül mintha minden más viszony szeretethiányban szenvedne, ámbár após saját gyerekei felé a kinyilatkoztatások szintjén mutat némi ragaszkodást, amit a „külsősök” (értsd a menye, esetlegesen veje) felé viszont képtelen kiterjeszteni. Időnként elhagyjuk a családi tűzfészket és bekerülünk a hivatalba, ahol a bürokrácia részéről a lecsúszott, szegény társadalmi rétegek irányába nyilvánul meg a rendszer „szeretethiánya”.

Mannheimban a nagydíjat és Magyarországon a filmkritikusok nagydíját nyerte el Tarr Béla első rendezése, teljes joggal. Ha az utóbbi ötven évben készült amerikai, brit, grúz, dán, román (a felsorolás szabadon kiegészíthető), súlyos családi konfliktusokat elemző filmek ihletadóját keresnénk netán, a Családi tűzfészek bátran kijelölhető prototípusnak.

(Nyitókép: nfi.hu)