Szilágyi Zsolt Herbert: jó eséllyel szuperprodukcióvá válik a székelyföldi István, a király

Több mint egy éve zajlik Sepsiszentgyörgyön az István, a király című rockopera erdélyi változatának színrevitele. Az a cél, hogy augusztus 20-án és az azt követő napokban, összesen öt alkalommal, kimondottan erdélyi szereplőkkel és élőben mutassák be a Sepsi Arénában a legendás rockoperát. A nagyprodukció ötlete Szilágyi Zsolt Herbert sepsiszentgyörgyi karnagytól, a rockopera zenei vezetőjétől származik, őt kérdeztük arról, hogy milyen út vezet az ötlet megszületésétől a próbafolyamaton át az előadásig.    

Magyarországon és Erdélyben mindenkinek van valamilyen élménye, ami a közel 40 éve bemutatott rockoperához fűződik. Mit jelent számodra az István, a király?

Számomra az István, a király a nagybetűs rockopera. A múlt rendszerben az István, a király rockopera jelentette számomra a magyarsághoz való kapaszkodót. Egy évvel az 1983-as királydombi bemutató után édesapám elvitt a budapesti Corvin moziba, és együtt megtekintettük az István, a király koncertfilmet. Azonnal megfogott, hiszen addig nem láttunk rockoperát, viszont sikerült megszerezni a hanganyagot, és sokat hallgattuk otthon, akárcsak sok erdélyi családban, ahol igény volt a magyar kultúrára.Szilágyi Zsolt Herbert | fotó: az István, a király produkció Facebook-oldala

Több mint egy éve zajlik a székelyföldi nagyprodukció próbafolyamata, de úgy sejtem, az ötlet ennél régebb született meg. Honnan az ötlet, hogy kizárólag erdélyi előadókkal és kizárólag élőben kellene színre vinni az István, a királyt?

Előzménye, hogy egy sepsiszentgyörgyi, március 15-i ünnepségen Antal Árpád polgármester részéről elhangzott egy olyan mondat, hogy „merjünk nagyot álmodni!”. Ez bennem elindított egy folyamatot. Elkezdtem gondolkozni azon, hogy a kulturális élet terén mit tudnánk megvalósítani. Szerencsés helyzetben vagyunk, hiszen tudni kell, hogy Sepsiszentgyörgy önkormányzata lakosságarányosan messzemenően többet költ művelődésre, mint más városok, másrészt Sepsiszentgyörgyön van olyan tehetséges és kreatív emberanyag, ami által nagy dolgokat tudunk megvalósítani. Mivel összeáll ez a két dolog – a támogatottság és a tehetséges emberek – mindössze a megfelelő ötletre volt szükség, hogy megvalósítsuk az István, a király rockoperát kizárólag élőben és kizárólag erdélyi előadókkal.

Sepsiszentgyörgyön valóban jó a csillagok állása, hiszen a kultúra támogatottsága mellett a városról azt is szokták mondani, hogy ha az ember eldob egy követ, az biztos eltalál egy művészembert. Nyilván csak sepsiszentgyörgyi zenészekkel, énekesekkel, előadókkal nem lehet megvalósítani egy ilyen hatalmas produkciót, ezért kiterjesztették a projektet egész Erdélyre. Hogyan válaszoltak a szereplőválogatásra az erdélyi előadók?

Száznál több énekes jelentkezett a szereplőválogatásra, és utólag tudtuk meg, hogy sok emberhez nem is jutott el a felhívásunk híre, akik utólag jelezték, hogy szeretnének részt venni a produkcióban. Én úgy látom, sikerült megtalálni az erdélyi előadók krémjét. Ez egy teljesen élő előadás lesz, vagyis az énekesek és táncosok mellett látható lesz a rockzenekar, a szimfonikus zenekar és a kórus is, tehát az előadás közben születik majd meg az élő produkció.Foró: az István, a király produkció Facebook-oldala

Az elmúlt időszakban nagyon kevés olyan kétkedő hanggal találkoztam, akik szerint az István, a királyt nem lehet kizárólag élőben és erdélyi szereplőkkel megvalósítani. A teljes stábnak meggyőződése, hogy aki megtekinti ezt a rockoperát, az egy életre szóló élménnyel gazdagodik. Ezért dolgozunk és meggyőződésem, hogy olyan dolgot tudunk megvalósítani, amilyenre környékünkön nem volt példa. Meg fogjuk mutatni a világnak: nem hátrány az, hogy székelyek vagyunk, hiszen a székely ember is ugyanolyan tehetséges és kreatív, mint mások és képesek vagyunk magas minőségű produkciót színre vinni.

 Azt mondják rólad, hogy a produkció zenei vezetőjeként szigorú vagy. Miként motiválod az előadókat, hogy az általad megálmodott magas minőségű produkció jöjjön létre?

Nem szigorú vagyok, hanem igényes és az igényszint mindenkivel szemben ugyanaz. Nem teszünk különbséget, ha valaki sztárként került a produkcióba. Ahhoz, hogy a produkció színvonalas legyen, az igényszint mindenkivel szemben egyforma, mindenkit ugyanazzal a mércével mérünk, hiszen az előadáson a közönség nem a sztárt kell lássa a fellépőben, hanem a szerepet. Ahhoz, hogy az előadás egységes és igényes legyen, mindenki ugyanazoknak a kritériumoknak kell megfeleljen.Farkas Lóránd ízelítőt nyújt István, Zöldi Lara pedig Réka szerepéből a márciusi sajtótájékoztatón | fotó: Kristó-Gothárd Hunor

A produkció rockzenekarát több ízben is hallottuk a sajtóbemutatók alkalmával, és nagyon jól szólnak. Most már a szólistákkal és kórusokkal együtt próbálnak. Ezt még kiegészítik a szimfonikusok és a tánckar. Hogyan áll össze a nagyprodukció?

A rockzenekar tagjai mind olyan zenészek, akik a saját hangszerükön a legjobbak közé tartoznak a térségben. Nagyon örvendek, hogy ezek az emberek bevállalták, mert nélkülük biztos, hogy nem tudtuk volna jól megcsinálni a produkciót. Tavaly március óta próbálnak és lelkesedésük nem lankadt, sőt még nagyobb erőbedobással dolgoznak, hiszen már megjelentek a szólisták, a kórusok és körvonalazódik a koreográfia. A rockzenekar adja az alapot, és arra épül valami hatalmas, tehát még ők se szembesültek azzal, hogy lesznek mellettük szimfonikusok és mögöttük egy közel száztagú kórus, előttük pedig egy több mint hetventagú tánckar. Mindenkiben megvan a tehetség és a motiváció, gyakorlatilag nincs lehetőség arra, hogy ez ne egy szuperprodukcióként kerüljön be a történelembe.

Számunkra az etalon az 1983-as királydombi előadás. Ott viszont nem volt látható a rockzenekar, a szimfonikusok, a kórus. Amin felnőttünk, és amit láthattunk az az István, a király rockopera koncertfilmje, mi most ezt a filmet szeretnénk teljesen élővé tenni. Ez esetben mindenki látható lesz és minden élőben fog szólni, a produkció helyben születik meg, így nyilván nem lesz egyforma mind az öt előadás. Ehhez az is hozzájárul, hogy kettős, esetenként hármas szereposztás van. Ez egyrészt azért van, hogy minél több székelyföldi, erdélyi tehetséges művésznek tudjunk bemutatkozási lehetőséget biztosítani, másrészt egy biztonsági elem, hogy ne kelljen lefújni egyetlen előadást sem, ha véletlenül valaki megbetegedik. Úgy építjük fel a produkciót, hogy a járványügyi előírásokon kívül semmi se tudjon megakadályozni abban, hogy be tudjuk mutatni. Meg merem kockáztatni, hogy érdemes lesz akár több előadásra is jegyet vásárolni, hiszen mindegyik más-más élményt fog nyújtani.

Ahogy közeledik az augusztus 20-i bemutató időpontja, egyre nagyobb érdeklődés mutatkozik a produkció iránt. Hogyan érzékelitek ezt?

Óriási az érdeklődés helybéliek, környékbeliek és külföldön élők körében is. Nemrég hallottam, hogy Zürichből két autóbuszt indítanának Sepsiszentgyörgyre, de van olyan külföldre szakadt volt kórustagunk is, aki az előadás idejére vette ki idei szabadságát, hogy részt tudjon venni. Sajnálatos módon a járványhelyzet miatt a Sepsi Arénába szorult be a produkció, ami jó helyszín, ám a helyszűke miatt a jegyek száma korlátozott, vagyis nem tudjuk annyi ember előtt játszani, amennyi előtt szeretnénk, és amennyire lenne igény. Az a célunk, hogy az öt előadás által legalább 10 000 ember előtt játsszuk az István, a királyt. Az sincs kizárva, hogy ha megmarad a nagy érdeklődés, akkor a tervezett öt előadáson túl is éltessük a produkciót, illetve igény esetén más helyszínekre is elvigyük majd.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?