Sepsiszentgyörgyi színház: gazdag évad a Tamási-évforduló jegyében

Tamási-évadot hirdetett a sepsiszentgyörgyi magyar színházi társulat, a névadó Tamási Áron születésének 125. évfordulója alkalmával. Az évadnyitó előadás is Tamási Áron Hullámzó vőlegény című darabjából készül, melynek bemutatóját szeptember 19-re, névadójának születésnapjára időzíti a sepsiszentgyörgyi színház.

A próbák már zajlanak a sepsiszentgyörgyi származású Albu István rendező, a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház igazgatója irányításával. A szeptemberben kezdődő új évad során több Tamási Áronhoz kapcsolódó eseményt szerveznek a színházban, a város főtéren, valamint a társulat közösségi oldalain is, számolt be Pál Ferenczi Gyöngyi, a színház megbízott igazgatója, aki szerint jövő tavasszal két héten át zajlik majd a Reflex Nemzetközi Színházi Fesztivál is.

Fotók: a színház weboldala

Pál Ferenczi Gyöngyi arról számolt be, hogy november folyamán két bemutatót is tervez a sepsiszentgyörgyi társulat: Ivan Viripajev Oxigén című darabja Pálffy Tibor rendezésében készül és ezzel párhuzamosan egy másik előadás próbafolyamata is zajlik: W. Shakespeare Sok hűhó semmiért című vígjátékát Kiliti Krisztián rendezi. A szilveszteri produkció Eugène Labiche A Lourcine utcai gyilkosság című darabja lesz, amit Barabás Árpád állít színpadra, aki az elmúlt években több előadást rendezett Kézdivásárhelyen, de a sepsiszentgyörgyi társulattal ez lesz az első közös munkája.

A szilveszteri bemutató után újra Hegymegi Máté rendez a Tamási Áron Színházban, Pintér Béla Gyévuska című darabját februárban mutatja be a társulat. A tervek szerint április végén kerül sor az évad utolsó bemutatójára Radu Afrim rendezésében. Előadásának címét később ismertetik. Május második felében két héten át zajlik majd a Reflex Nemzetközi Színházi Fesztivál, melynek programja még alakulóban van.

Pál Ferenczi Gyöngyi, a sepsiszentgyörgyi színház megbízott igazgatója szerint a saját előadások és a Reflex fesztivál mellett a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata két előadással is vendégszerepel Sepsiszentgyörgyön: Friedrich Dürenmatt A nagy Romulus című darabját Bocsárdi László rendezésében, Szőcs Géza Raszputyin című darabját pedig Sardar Tagirovsky rendezésében láthatja a Tamási Áron Színház közönsége.

Pál Ferenczi Gyöngyi, a színház igazgatója

Idén október közepén a PulzArt Kortárs Összművészeti Fesztivál zajlik a színházban majd október végén megrendezésre kerül az egyetemi miniévad, mely során a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem rendezői szakos hallgatói mutatkoznak be Sepsiszentgyörgyön egy egész héten át, különböző előadásokkal. Mindezek mellett műsoron maradnak az elmúlt évadok fontosabb előadásai is.

A sepsiszentgyörgyi M Studio Mozgásszínháznak az új évadban három bemutatója lesz. Az elsőt Simona Deaconescu, fiatal bukaresti koreográfus, a Tangaj Collective vezetője rendezi, a bemutató tervezett időpontja 2022 decembere. A második új előadást Barta Dóra, a Kecskeméti City Balett vezetője viszi színre, ő rendezte korábban A per, a García Lorca háza és a Danse noir című előadásokat az M Studioban. Ennek a produkciónak 2023. február a tervezett időpontja. Az évad harmadik új mozgásszínházi előadása egy újabb tűzzsonglőr előadás lesz, melyet a társulat művészei közösen készítenek 2023 júniusára.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?