banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

Tamási Áron drámát mutat be a marosvásárhelyi színház

A Tündöklő Jeromos című előadás a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata, a Spectrum Színház és a Maros Művészegyüttes koprodukciójában valósul meg. Az előadást  Török Viola rendezi, a bemutató szerdán este 19 órától lesz a Nemzeti Színház nagytermében.

A Nemzeti Színház közleménye szerint aTündöklő Jeromos című drámai játék egy egész közösség Megváltót váró keserűségét és reményeit, valamint a várakozásra hamis választ adó Jeromos történetét jeleníti meg. Tamási rituális színháza az adventi időszakot idézi: a sötétségből a fény várásának, a régi rosszal való szembesülésnek és lezárásnak, valamint a jobb új év reményének és elhatározásának idejét.„Már zenészként is a zene színpadi megjelenítése foglalkoztatott, rendezőként mindig olyan darabokat választok, melyeknek erőteljes költői világát a zene szervesen egészíti ki. Főleg a magyar népzene kimeríthetetlenül gazdag, minden élethelyzetre és történelmi korra harmonizáló anyaga jelent számomra örök lehetőséget, hogy a szóban elmondhatatlant megsejtesse a színpadon. Euripidész, Shakespeare, Moliére, Csehov mellett természetesen Tamási Áron világához áll a legközelebb a magyar népzene és néptánc, előadásaimban (Boldog nyárfalevél, Hullámzó vőlegény, Vitéz lélek) ezt a formanyelvet használom.

Meggyőződésem, hogy a néptáncnak, koreográfiának ezúttal kiemelkedően fontos szerepe lesz egy olyan előadásban, amelyben amúgy sütnek a fojtott indulatok, érzések, és amely előadás igazi főszereplője a nép. Ezért nagy lehetőséget jelent, hogy a Maros Művészegyüttes és a Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata a Spectrum Színházzal együtt egy közös produkcióban sajátos erdélyi hangvételben megjelenítse Tamási Áron szellemiségét” – írja a rendező.

A Csoóri Sándor Alap, valamint az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával megvalósult előadás decemberben még három alkalommal megtekinthető: 6-án, csütörtökön este 19 órától, valamint 23-án, vasárnap két alkalommal: délután 16 és este 19 órától a Nemzeti Színház Nagytermében.

A bemutatóra érvényesek a Bernády György mecénásbérletek valamint a Kemény János bemutatóbérletek. A további előadásokat szabadbérletekkel tekintheti meg a közönség. 

Jegyek válthatók a színház Kultúrpalotában működő jegyirodájában (kedd-péntek 12.00-17.30 óra között, tel. 0372 951 251) és a színházban működő jegypénztárban (kedd-péntek 9.00-15.00 óra között és előadás előtt egy órával, tel. 0365 806 865), valamint online.

Kapcsolódók

Kimaradt?