A Petőfi- és a Tamási-emlékév jegyében indul a Szigligeti Színház új évada

Az elmúlt két év kényszerű lezárásokkal, bizonytalansággal tarkított időszaka után kiegyensúlyozott és kiszámítható évadot tervez a nagyváradi Szigligeti Színház, amelynek mindhárom társulata új produkciókkal készül a háborús gazdasági válság ellenére, közölte szerdán a teátrum. A bérletértékesítés augusztus 16-án kezdődik, jelentették be.

Szigligeti Társulatnál az évad első produkciója a 125 esztendeje született Tamási Áron, Ábel, Jégtörő Mátyás és Tündöklő Jeromos szülőatyja, a „legszékelyebb” magyar író, a székelységében is egyetemes, összmagyar kulturális örökséget maga után hagyó író emléke előtt tiszteleg. A Tamási-emlékév jegyében, de nem pusztán az emlékév miatt tűzi műsorára a Szigligeti Társulat a Csalóka szivárványt Telihay Péter rendezésében, hanem azért is, mert a nagyváradi közönség több mint húsz éve nem találkozott Tamási Áron kivételes drámai tehetségével és nyelvi erejével a színpadon.

Az évad folytatásában, szilveszterre Pierre-Augustin Caron de Beaumarchais Egy őrült nap, avagy Figaro házassága című darabbal készül a Szigligeti Társulat, amelynek címe már megelőlegezi a cselekmény sodró lendületét és sziporkázó humorát. A Botos Bálint rendezésében színre kerülő előadás a vágyak erejét állítja középpontba, amelyek ezen az őrült napon mindenkit legyűrnek: szerelem, hatalom, csel, csábítás hálójában mozognak az előadás férfi és női hősei.

2023 januárjában igazi kuriózum, a Magyaroszaurusz (magyaroszaurusz: Erdélyben felfedezett dinoszauruszfaj, mely feltehetően erőforrások hiányában csak mintegy ötödére fejlődhetett óriás rokonainak) című előadás várja a közönséget, amelyet Gianina Cărbunariu, a román színházi szakma egyik legjelentősebb női alkotója (író, rendező, színművész) jegyez, aki neves román alkotókkal és a Szigligeti Társulattal összefogva készít előadást. Az előadás középpontjában a dévai születésű báró, Nopcsa Ferenc (1877–1933) paleontológus, geológus, albanológus áll, aki az MTA tagja, ugyanakkor hírszerző, kém is volt, sőt az albán királyi székre is aspirált. A nagyszabású színházi vállalkozásban a Szentendrei Teátrum a Szigligeti Színház partnere.

Az évfordulók jegyében a Szigligeti Társulat 2023-ban megemlékezik Petőfi Sándor születésének kétszázadik évfordulójáról. A „lánglelkű költő”, „irodalmunk egyik legfényesebb csillaga” születésének jubileumára a társulat a Szabadság, szerelem — Petőfi 200 című, januártól induló projekttel készül, amely minden korosztályt megszólító eseményeket, tantermi előadásokat foglal magába.

2023 tavaszára további két további premiert tervez a Szigligeti Társulat. Én, a féreg címmel Kafka-kabarét rendez Kovács D. Dániel Kárpáti Péter író, dramaturg, rendező, az egyik legfontosabb kortárs magyar színpadi szerző műve alapján. A darab Franz Kafka Az átváltozás című elbeszélése ihletésére született, de mégsem egyszerű színpadi adaptációról van szó: Kárpáti írói világlátása és eszközei ihletetten találkoznak Kafka sötét, groteszk, de nevettető világával, amiből egy formailag meglepő, a kabaré élességével fogalmazó színpadi történet bontakozik ki.

Novák Eszter rendezésében láthatja a közönség továbbá a Csinibaba című zenés vígjátékot, az azonos című, Tímár Péter által rendezett és Márton Gyula által írt film eredeti, színpadi változatát. Az éppen hatvan éve, 1962-ben játszódó történet, a felcsendülő örökzöld dallamok (köztük Fényes Szabolcs, Nagyvárad szülöttének szerzeményei is), közösségi élményt, családi programot ígérnek.

2022/23-as évad műsortervében ugyanakkor három vendégelőadás is szerepel: a Szatmárnémeti Északi Színház három produkcióval lép fel Nagyváradon. Szőcs Géza Raszputyin című darabját Sardar Tagirovsky rendezésében láthatja a nagyváradi közönség, valamint Georg Büchner Woyzeckjének színpadi adaptációját Albu István rendező jegyzi, a szatmárnémeti társulat harmadik előadása pedig a Légy jó mindhalálig lesz, Móricz Zsigmond regénye alapján.

Az utóbbi évek pandémiás korlátozásai után folytatódik az Iskola a színházban, színház az iskolában című népszerű diákprogram is, amelynek idei címe Madarat tolláról..., főtémája pedig a barátság lesz, a kiindulópontot pedig két fontos, ifjúságnak szóló irodalmi mű, Astrid Lindgren Harisnyás Pippi sorozata és Molnár Ferenc műve, a Pál utcai fiúk biztosítják.

Két bemutatóval készül a Nagyvárad Táncegyüttes

A 2022/23-as évadban visszatér a Nagyvárad Táncegyütteshez Novák Péter, aki 2013-ban a nagysikerű Nagyvárosi bujdosók című táncelőadást jegyezte. A rendező-koreográfus ezúttal az Istenes című előadást jegyzi. Az előadás a Kárpát-medence paraszti kultúráinak autentikus tudástárából merít, és egy fordított élettörténet dramaturgiáját követve, a temetéstől a születésig, a koporsótól a bölcsőig kíséri végig a lét állomásait. Ugyanakkor, igazodva a társulat adottságaihoz, az előadás a kortárs műfajok formanyelvéből is merít, ekképpen folytatva az idén 20 éves Nagyvárad Táncegyüttes szellemi hagyományait.

Az évad másik bemutatója a talányos című A Schmürz lesz, amely egy „fizikai színházi őrület” Boris Vian Birodalomépítők, avagy a Schmürz című drámája alapján. Az előadás, amelynek rendező-koreográfusa Györfi Csaba, Boris Vian drámáját feldolgozva, a fizikai színház eszközeivel élve, egy olyan kiüresedett világrend felmutatására törekszik, mely a testi fájdalmak és kínok megélésével kíván egyfajta megtisztulás-élményt nyújtani a rituálé résztvevőinek.

Három új produkciót tűz műsorra a Lilliput Társulat

2022. november 5-én mutatja be a társulat a Holle anyó című előadását, amelynek szövegét Pozsgai Zsolt írta a Grimm-testvérek meséje alapján. A 3 éves kortól ajánlott előadás Holle anyó varázslatos világába vezeti be a gyerekeket, ahol nincs kivételezés, nincs félig elvégzett munka, nincs kiabálás, szemrehányás. Van azonban adott szó, vannak tiszta, követhető, szigorú szabályok, és van tisztességes bánásmód. Ebben az ideális világban azt kapja, amit megérdemel.

A Lilliput Társulat a petőfisándor@arany.hu előadással tiszteleg a 200 éve született Petőfi emléke előtt. És hol máshol, mint az iskolában? – sok verssel, játékkal, zenével. Az előadás azt a gondolatot feszegeti, hogy milyen lenne Petőfi, ha ma élne: valószínűleg több tízezer követője lenne Youtube-on, Instagramon, napi bejelentkezésein lemérhető lenne, hogy mi a trend az öltözködésben, szóhasználatban, irodalomban, hogyan lehet nyíltan, közérthetően beszélni szerelemről, szabadságról. Az előadás hetedikes-nyolcadikos korosztályra jellemző nyíltsággal igyekszik körüljárni az őket is mélyen meghatározó kérdéseket.

A Magyar Költészet Napján, 2023. április 11-én a Verselő verserdő című, játszószínházi interaktív versjátékkal, bábos játékkal jelentkezik a társulat. A játék célja a költészet és a bábozás népszerűsítése. A gyerekekkel való közvetlen játék során mondókákkal, rigmusokkal, a magyar költészet kiemelkedő gyermekverseivel ismerkedhetnek meg a legkisebbek. Oláh Anikó Katalin egy kedves kis erdei környezetbe várja majd a gyerekeket, ahol ismerős ritmusokat ismételgetve, apró hangszerekkel felfegyverkezve egyre mélyebbre és mélyebbre merészkednek a költészet erdejébe.

A bérletekkel és az évadtervvel kapcsolatos további információk a színház jegypénztárában, illetve az online is lapozható műsorfüzetben érhetőek el.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?