banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

„Régóta készülünk a méltó ünneplésre”: Számos kerek évfordulót ünnepel idén a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata

Hetvenedik évadát kezdi a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata, 20 éves a Brighella bábtagozat, és 10. alkalommal szerveznek költészetnapi ünnepséget is. Új és régi rendezőkkel, felújított stúdióteremmel és színházi fesztiválokkal is várják idén a nézőket. Bessenyei Gedő Istvánnal, a társulat művészeti igazgatójával beszélgettünk.

Sok érdekességgel, újítással és számos rendhagyó kísérlettel is készül a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata a 2023–2024-es évadra. Bessenyei Gedő István, a társulat művészeti igazgatója kérdésünkre elmondta, idén a hangsúly az évfordulókon lesz, hiszen kereken 70. alkalommal hirdetnek évadot a nagybányai alapítás óta, de 20. évét tölti a társulat bábtagozata, és immár 10. alkalommal lesz költészetnapi ünnepség is. Mint mondta, ebben az évadban még magasabbra tették a szakmai standardokat, így új és régi rendezőket, klasszikus előadásokat, zenés darabokat és ősbemutatót is terveznek erre az évadra.

A társulat | Fotók: Harag György Társulat Facebook oldala

Színpadra kerül a My Fair Lady című előadás Andrei Șerban rendezésében, aki most fog először együtt dolgozni ezzel a csapattal. Az Amphytrion című drámát Bocsárdi László rendezésében láthatjuk, aki már negyedik alkalommal állít színpadra előadást a Harag György Társulattal, de Sardar Tagirovsky rendezésében a Mikve, Csábi Annáéban a Káosz, Bélai Marcellében pedig a Kripli című előadásokra is várnak szeretettel mindenkit. Lengvai Zoltán rendezésében egy interaktív ősbemutatóra is sor kerül, ezek mellett pedig természetesen láthatóak lesznek az elmúlt év nagysikerű előadásai is, mint a Rasputyin, a Csongor és Tünde, a Hegedűs a háztetőn és a Légy jó mindhalálig.

Bessenyei Gedő István, a társulat művészeti igazgatója elárulta, hogy az ungvári testvérszínházzal együtt, Európai Uniós forrásokból sikerült felújítaniuk a stúdiótermeiket, melyeknek megnyitóját mindkét városban egy mini fesztivállal fogják megünnepelni, ahol három- három előadást, tehát a magyar,a román és az ukrán társulatok egy-egy produkcióját is bemutatják. Elmondása szerint az új stúdióterem sokkal kellemesebb és kényelmesebb közeggé vált a nézők számára, hiszen sok egyéb újítás mellett kikerültek a nézőtérről az eddig igencsak zavaró tartóoszlopok. Ehhez mérten ebben az évadban több stúdióelőadással is készülnek a közönségnek.

My Fair Lady olvasópróba

A mindig izgalmas előadáscserékre idén is sor kerül. Ebben az évadban a debreceni, a nyíregyházi, kaposvári, a kolozsvári és a marosvásárhelyi színházak társulatainak előadásaival is színesítik a kínálatot, miközben természetesen a Harag György Társulat is elvisz egy-egy előadást ezekbe a városokba. Bessenyei Gedő István elárulta, hogy több színházzal is partnerségben állnak, és számára fontos, hogy évről-évre bővüljön is kapcsolatok sora, hiszen, mint mondta, más társulatok előadásai, s így az övéik is más színházakban, mindig izgalmas színfoltjai az évadoknak.

A gyerekekre is gondolva két régi, nagy sikerű előadását is felújítja a társulat. Elsőként a Ludas Matyi Szatmáron című előadást láthatják az érdeklődők, melyről Bessenyei Gedő István elárulta, hogy eredetileg a darabot az ő édesapja rendezte, most pedig ő veszi át. Látható lesz továbbá Nagy Regina rendezésében a Gengszter Nagyi című előadás, de tervben van az osztályteremszínház-program újraindítása is.

Brighella bábtagozat évadkezdő gyűlése

A Látó folyóirattal és a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemmel közös projektjük, a felolvasószínház is újraindul. Mint a társulat művészeti igazgatója elmondta, törekednek arra, hogy havonta, de legalább kéthavonta teret adjanak fiatal rendezőknek és drámaíróknak, hogy kipróbálják magukat a pályán. Elárulta, hogy ahogy eddig is, a legsikeresebb felolvasószínház rendezőjét meghívják a következő évadban rendezni a társulathoz. Ez a program által kerültek kapcsoltba az elmúlt években a már korábban említett Csábi Annával és Bélai Marcellel is.

Második alkalommal rendezik meg októberben a Bukaresti Magyar Színházi Fesztivált, melyet a Magyar Színházi Szövetség a Román Színházi Szövetséggel együttműködve tavaly indított el. Az eseménynek a Harag György Társulat is szervezője, de nem ez lesz az egyetlen fesztivál, melynek alapítója a Szatmárnémeti Északi Színház. Szintén második alkalommal kerül sor az Bessenyei István Országos Diákszínjátszó Fesztiválra is, melyet a Kölcsey Ferenc Gimnáziummal közösen indítottak el. Bessenyei Gedő István elmondta, hogy az édesapjáról elnevezett három napos esemény lényege, hogy a diákok ne csupán versenyezzenek, hanem tanuljanak is, így nem csak a zsűrit válogatták és válogatják össze úgy, hogy az erdélyi magyar színházi berkek neves képviselői legyenek jelen, hanem workshopokra is sor kerül majd.

Az évadban lesz továbbá örökös tagok gálája, és örökös tagok avatása, de idén, évek óta először a közönség szívügye, az évadzáró gála sem marad el.

Várnak mindenkit szeretettel a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának 2023–2024-es évadára.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?