Online nézhető az LGT tisztázatlan körülmények között elhunyt gitárosáról szóló film

Ingyenesen látható a YouTube-on a Siess haza, vár a mama, Hajdú Eszter dokumentumfilmje az LGT együttes egykori gitárosáról, Barta Tamásról, aki 1982-ben tisztázatlan körülmények között hunyt el Los Angeles-ben. Az alkotók attól tartanak, hogy letilthatják a filmet, ezért tették elérhetővé, írja a Fidelio.hu.

Barta Tamás, aki a magyar zenésszakma 1970-ben a legjobb gitárosnak választott, és aki az LGT legnépszerűbb slágereit írta, az együttes 1974-es amerikai turnéjáról viszont nem tért haza. Los Angelesben rövid ideig stúdiózenészként próbálkozott, zenélt, illetve turnézott Johnny Riversszel, majd üzletkötéssel kezdett foglalkozni. 1982-ben holtan találták a saját házában, lőtt sebbel a testén, és a film producere, Mester Sándor szerint máig sem tisztázott, hogy gyilkosságról vagy öngyilkosságról volt-e szó.

A film egyrészt Barta Tamás édesanyjával váltott magnófelvétel-küldeményein és archív fotókon alapszik, de megszólaltatja azokat is, akik a zenészt élete amerikai korszakában ismerték, köztük volt üzlettársát, aki négy pert is indított az alkotók ellen, mert szeretné, ha a filmben nem lenne benne az a felvétel, amelyen ő maga mondja, hogy ő volt a Barta-gyilkosság első számú gyanúsítottja, mivel a golyó az ő fegyveréből származott. Az alkotók szerint viszont a filmben nem hangzik el olyan információ Barta haláláról, amelyik korábban ne jelent volna meg a sajtóban.

Siess haza, vár a mama stábja egyébként a második rész előkészítésén dolgozik.

Kapcsolódók

Kimaradt?