Oázis a Kolozsvári Magyar Napokon – Beszélgetések kreativitásról, román–magyar viszonyról
Tartalmas kikapcsolódási lehetőségekkel, érdekfeszítő beszélgetésekkel készül szombaton is az Oázis by RMDSZ a Kolozsvári Magyar Napok keretében. Lesz interaktív kémiaóra, de nem maradhat ki a közélet sem: román–magyar viszonyról is beszélgetnek az Egyetem utca 8. szám alatt taláható Da Pino teraszán.
A szombati program a már megszokott módon, elsősorban a gyerekeknek szóló Legendárium-filmek vetítésével kezdődik, de már délelőtt 10 órakor. Majd 11 óra 30 perckor kézművesfoglalkozást tart a kicsiknek Szilágyi Karola nutricionista, aki játékosan vezeti be a gyerekeket az egészséges nassolás rejtelmeibe. Tanuljunk, kóstoljunk és alkossunk együtt! – szól a kezdeményezők felhívása.
Karrier, káosz, kreativitás – Egy nő, három műszakban címmel Borbély Melinda grafikus szabadúszóval beszélgetnek a színpadon 13 óra 30 perctől. Ezt követően, 15 órától interaktív kémiaóra következik Pénzhamisítás nyomában címmel, aminek keretében újjlenyomat-vadászatot szerveznek a gyerekeknek. Az előadást dr. Gál Emese egyetemi docens, dr. Deák Noémi egyetemi adjunktus és dr. Brém Balázs egyetemi adjunktus, okleveles vegyészmérnök tartja.
Salvați de maghiari(?) – Despre maghiari, români și Ardeal címmel Sabin Gherman és Csoma Botond beszélgetnek 17 órától többek között arról, hogy mennyire befolyásolta az erdélyi magyarság az idei államelnökválasztás eredményeit.
A szombati Oázis-program művészettel ér véget. 19 órától Nest – Tükör – az együttélés etikája címmel dokumentarista slam poetry estet tartanak az elfogadásról.
CSAK SAJÁT