Mi fér bele egy kávéba? Berekméri Katalin színművésszel beszélgetünk

Berekméri Katalin a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós társulatának művészeti vezetője. Nem szereti ezt a hivatalos titulust. Továbbá azt sem feltétlenül, ha művésznőnek szólítják, ezért a mai kávézással egybekötött beszélgetés sem sikeredett annyira formálisra, viszont ez korántsem jelenti azt, hogy nem érintettünk komoly és mélyenszántó témákat.

Katus – mert a legtöbben így ismerik szülővárosában, Marosvásárhelyen – mesélt nekünk sok mindenről, például arról, hogy hogyan is zajlott még a középiskolában első találkozása a színházzal, valamint az is kiderül, hogy végül miért nem lett orvos, de egy Uniter-díj kapcsán felmerülő apró problémákról is megtudhatunk dolgokat, amennyiben velünk tartanak a következő szűk félórában.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?