Megújul a VANmeSe, a Szigligeti Színház nagysikerű előadása

Újra színpadra állítja a Nagyváradi Szigligeti Színház az eredetileg Foltin Jolán Kossuth-díjas koreográfus által alkotott VANmeSE című előadást, amelyet 2017-ben mutattak be először a Nagyvárad Táncegyüttes és a Szigligeti Társulat koprodukciójaként.

„A mai kisgyermekek mindennapjaiban egyszerre megférnek a hagyományos gyermekdalok és játékok, a számítógépes nyelvezet, régi mesék és új történetek, csuhébaba és kindertojás, a körülöttük lévő világ modern elemei. Ezt az új összhangot keressük mai költők gyermekszemüveggel írt, friss verseivel, ritmusjátékokkal, sok-sok zenével és tánccal. Változnak az idők, változnak a gyerekek, változnak a versek. Egyre eszesebb fiaink és lányaink életét a költészet és a zene gazdaggá és teljessé teheti” – idézte az előadással kapcsolatban a 2019-ben elhunyt Foltin Jolánt, az előadás megalkotóját a nagyváradi teátrum keddi közleménye.

Fotó forrása: Nagyváradi Szigligeti Színház

A Kossuth-díjas koreográfus, a Nemzet Művésze személyes hangvételű műveit a Kárpát- medence gazdag folklórkincséből fogalmazta. Foltin Jolán azt gondolta egyszer, hogy vers, ritmus, zene és tánc kapcsolatából, mai költők verseiből kell előadást csinálni gyerekeknek. 2017- ben fiatal koreográfusokkal, a Nagyvárad Táncegyüttes táncosaival, zenészeivel, a Szigligeti Társulat színészeivel fogalmazta újra ezt a gondolatot: keresve az azóta eltelt évek új gyermekverseit, a romániai magyar költészet gyermekeknek szóló remekeit. Az előadást most Novák Eszter állítja újra színpadra. A felújításban a Nagyvárad Táncegyüttes összes művésze mellett (dupla szereposztásban) Kocsis Anna és Nagy László Zsolt, illetve Törteli Nadin és Szabó J. Viktor játszik majd.

Az új bemutatóra november 21-én délelőtt 11 órától kerül sor.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?