A szakmai fejlődést, a nyugodt munkaköri légkört, a kölcsönös tiszteletet, valamint a társulatépítő megoldásokat tartja a legfontosabbnak Pál D. Attila, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház ideiglenesen, 120 napra kinevezett igazgatója. A Maszol megkeresésére az intézményvezető kifejtette, prioritás számára, hogy a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház normális körülmények között, megfelelő hangulatban tudjon továbbműködni, építkezni.

– Mit jelent Ön számára a színház vezetésének átvétele?

– Nagyon szép szakmai kihívás, ugyanakkor nem tartottam titokban azt a szándékomat, hogy a későbbiekben meghirdetett versenyvizsgán pályázni szeretnék az igazgatói posztra. Nagyon sok bátorítást is kaptam a közvetlen környezetemtől, illetve a kollégáktól is. Gondolom, hogy a minisztérium alapos mérlegelés után választott a több jelölt közül és engem tisztelt meg azzal, hogy felkérjen a színház vezetésének ideiglenes átvételére.

– Azt nyilatkozta korábban, hogy egy normálisan működő színházban az igazgató van a színházért és nem fordítva? Mit jelent pontosabban ez a kijelentés?

– Ha visszamegyek egy kicsit abba az időbe, amikor elkezdtem bejárni a színházi utat, óriási szerencsém volt, hogy olyan emberektől tanulhattam, olyanokkal dolgozhattam együtt, mint Nemes Levente, Bocsárdi László és Tompa Gábor. Tisztelettel és csodálattal néztem fel rájuk, akik mellett nagyon könnyű volt a munkám, remekül együtt tudtam velük dolgozni. Meg tudtam azt fogalmazni mellettük, hogy a színházi menedzsmentben az a lényeg, hogy minden tőlünk telhetőt meg kell tennünk azért, hogy az alkotók által megálmodott előadást létre lehessen hozni, amit pedig nem sikerül megtennünk, azt időben jelezzük az alkotói csapatnak, illetve a rendezőnek is. Ilyen szempontból nagyjából ennyi a dolgom, és számomra ez a három ember követendő példává vált. Nemes Levente szavait tartom szem előtt, aki azt mondta: mindenki annyit ér a színházban, amit a következő előadásért megtesz. Ez egy bölcs kijelentés volt, amit érdemes követni.

– Jól ismeri a társulatot, hiszen hosszú évek óta segíti a csapatot, megoldásokat keres az esetleges felmerülő nehézségekre. Milyen most a hangulat a társulatban, itt elsősorban a magyar tagozatra gondolok?

– Fontos, hogy előrenézzünk, hiszen lezárult egy időszak és új kihívások előtt állunk. A román társulat helyzete jó irányba halad és reméljük, hamarosan a magyar társulat helyzete is megfelelően alakul. Ami a hangulatot illeti, a visszajelzésekből azt tudom leszűrni, hogy a társulat tagjai, a kollégák bíznak bennem, ami kicsit ijesztő is, hiszen nagy felelősség hárul az emberre. Igyekszem alázattal kezelni a mostani helyzetet. Ugyanakkor van egy gyakorlati gond: jelen pillanatban Budapesten forgatok és október 8-ig itt is leszek, ezért nem tudtam személyesen találkozni a kollégákkal. Ennek ellenére majdnem mindenkivel beszéltem, hiszen fontosak számomra is a visszajelzések.

Az eddigi beszélgetések alapján arra a következtetésre jutottam, hogy továbbra is megvan a bizonytalanság, a félelemérzés, hogy hogyan haladunk tovább. Nem szabad ugyanakkor ezt a félelmet félreértelmezni, hiszen itt elsősorban arról a félelemről beszélünk, hogy a színház szakmai szempontból hogyan és milyen úton folytatja működését. Örvendetes számomra, hogy a személyes félelmek megszűntek, és ilyen körülmények között a talpra állás sikerében nagyon bízok. Emellett nagy szükségem van egy olyan társra is, akiben teljes mértékben megbízhatok, aki az újjáépítést, továbblépést, az álmok kivitelezését segíti a jövőben.

– Melyek az első lépések, amelyeket meg tud tenni ennek a célnak az elérése érdekében, és mire elég ez a 120 nap?

– A színházi jó, minőségi munka az egyetlen gyógyír jelen pillanatban. Természetesen a már leszerződött, elindított munkák és projektek továbbhaladnak, ezt nem szeretném megváltoztatni, nem szeretném felborítani ezeket a folyamatokat. A fontos az, hogy azzal, amivel dolgozom, és akivel a társulat dolgozik, a lehető leghasznosabban, szakmailag minél magasabb szinten tudja létrehozni. Igyekszem, hogy ennek a sikeressége érdekében minél nyugodtabb munkaköri légkört teremtsek meg a társulat számára, hogy a fennmaradt félelmek, bizonytalanságok is megszűnjenek. A következő periódus terveit a későbbiekben, folyamatos konzultáció mellett indítom el.

Pál D. Attila 2011-től dolgozik a Marosvásárhelyi Nemzeti Színháznál, 2013-tól produkciós igazgatói pozíciót töltött be. Számos neves nemzetközi színházi fesztivál szervezője, az erdélyi magyar színházak közül két nagyon sikeres társulatnál, a Tamási Áron Színháznál, illetve a Kolozsvári Állami Magyar Színháznál is színházi menedzsmenttel foglalkozott, majd 2019-től óraadó tanárként kezdte tevékenységét a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen.