Megjelent a Székelyföld folyóirat júniusi száma

A Székelyföld folyóirat 2023. júniusi számában verssel jelentkezik Bartha György, Fellinger Károly, Ferencz Imre, Horváth Eve, Nagy Zalán, Sántha Attila Sárkány Tímea, Székelyhidi Zsolt és Szikra János. Prózát publikál Bene Zoltán, Gerzsenyi Gabriella, Káli István és Kerékgyártó István.

A néprajzi rovatban Daczó Katalin Székely Leánynap Sarlós Boldogasszony ünnepén című írása olvasható. Portréinterjút Székely Ferenc készített a 65 éves László László tanárral, történésszel és tankönyvszerzővel. A Ködoszlás című történelmi rovatban Puskás-Kolozsvári Frederic Galádról közöl tanulmányt, aki Béla király névtelen jegyzőjének a magyarok viselt dolgairól írt művében szerepel.

A szemlében olvasható Csucsuja István Marton József teológus professzor Márton Áron élete és munkássága című háromkötetes kronológiát veszi górcső alá. Továbbá Kelemen Endre László Noémi Műrepülés című verseskönyvéről közöl recenziót, Fazakas Réka pedig a Többes számban. Párbeszédben Hervay Gizellával című kötetről, Miklóssi Szabó István pedig Muszka Sándor Szégyen, illetve Idegen állat című köteteiről.

A képzőművészeti rovatban Túros Eszter a 150 éve született Nagy István festőművészre emlékezik, a lapszámot Nagy István munkái illusztrálják.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?