Mazsolát és Tádét ábrázoló bélyegblokkot bocsátott ki a Magyar Posta

A Mesehősök bélyegsorozat részeként Mazsola és Tádé sorszámozott alkalmi bélyegblokkot bocsátott ki a Magyar Posta, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alappal (MTVA) együttműködésben.

Fotók: MTI/Balogh ZoltánA Magyar Posta és az MTVA együttműködésében már a negyedik alkalmi bélyegblokk jelenik meg a Mesehősök sorozatban – idézte fel pénteken Budapesten Papp Dániel, az MTVA vezérigazgatója. Hozzátette: a Mazsola és Tádé című sorozat Bálint Ágnes munkásságának egyik ékköve.

Hangsúlyozta, hogy a közmédia ma is kiemelt figyelmet fordít a gyerektartalmakra: olyan műsorokat szeretne gyártani, amelyek nemcsak lefoglalják, szórakoztatják a gyerekeket, hanem mondanivalójuk is van. „Büszkék vagyunk arra, hogy folytatni tudtuk a nagy múltra visszatekintő bábműfaj hazai műveinek sorát az M2 gyermekcsatorna által tavaly bemutatott Rozmaring kunyhóval, amelyben az alkotók a hagyományokat ötvözték a modern vizuális megoldásokkal, környezetbarát díszletben” – jegyezte meg.

A Bálint Ágnes által írt Mazsola-sorozat 1963-ban került képernyőre, majd 1969-ben a Mazsola és Tádé című sorozattal folytatódott. A mese rögtön a nézők szívébe lopta magát, rengeteg képeslap érkezett a Szabadság térre – emlékeztetett Papp Dániel, hozzátéve: unikális és míves bélyegblokk készült a sorozat főhőseiről.

Hegmanné Nemes Sára, a Magyar Posta Zrt. elnöke emlékeztetett arra, hogy a Mesehősök bélyegsorozatban eddig a Frakk, a macskák réme, a Süsü, a sárkány, majd a Kukori és Kotkoda főhőseiről készültek alkalmi blokkok.

A Weisenburger István által tervezett Mazsola és Tádé bélyegblokk címletein a sorozat három főszereplője látható, a keretrajzon pedig a tökház és néhány további szereplő is megjelenik. Az alkalmi borítékon, születésének 100. évfordulója alkalmából Bálint Ágnes látható, amint éppen Mazsola figurájával bábozik. Az 50 ezer példányban készült Mazsola és Tádé bélyegblokk péntektől érhető el, a bábsorozat pedig a bélyegblokk forgalomba bocsátásának alkalmából az M2 Gyerekcsatornára is visszatér.

Kapcsolódók

Kimaradt?