Mága Zoltán és Bodrogi Gyula egy színpadon - így ünnepeltek a marosvásárhelyiek

Zsúfolásig telt a marosvásárhelyi vár nagyszínpada előtti tér, sokan voltak kíváncsiak Mága Zoltán Liszt Ferenc-díjas magyar zenész, hegedűművész, érdemes művész előadására és várták nagy érdeklődéssel és szeretettel Bodrogi Gyulát, a Nemzet Színésze címmel kitüntetett, Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színművészt. Nem csalódtak. A közönség sem, előadók sem. 

A színpad előtti tér szűkösnek bizonyult, így mindenki ott keresett magának helyet ahol talált, megtelt a füvesített rész is, ahonnan ugyan látni nem lehetett, de hallani igen. Néhányan ültek a füvön és el-el csíptek egy-egy mozzanatot a színpadi látványból. Az élmény így is megvolt. 

Fotó: Mariș Cristian Daniel

Kilyén Ilka színművésznő, immár tizedik alkalommal a rendezvény házigazdája elmondta, évszázadokon át Szent István szelleme azt üzeni nekünk, hogy ez az ünnep a fennmaradásunk, a megmaradásunk szimbóluma.   

 A városban tizenegy évvel ezelőtt már megpróbáltak engedélyt szerezni arra, hogy szabadtéren ünnepeljék a magyar államalapítás évfordulóját, a próbálkozás azonban kudarcba fulladt így akkor a nagy plébániatemplom udvarára kényszerültek. A következő évtől már a város főterén tarthattak kenyérszentelő ünnepet – emlékezett vissza Cseh Gábor, a Pro XXI. Sport és Kulturális Alapítvány elnöke, a rendezvény szervezője. Az RMDSZ marosvásárhelyi szervezete már második éve társszervezőként szegődött az alapítvány mellé. 

Fotó: Péter Ferenc/Mariș Cristian Daniel

A Maros Megyei Tanács elnöke, Péter Ferenc beszédében elmondta: „Államalapító királyunk döntéseinek köszönhetően beszélhetünk, érezhetünk és gondolkodhatunk mi itt, most magyarul. Szent István államot, egyházat, közösséget épített. Azért vagyunk most itt, hogy erre emlékezzünk és ebből erőt merítsünk, és ugyanakkor hálát adjunk a bőséges termésért, amely biztosítja mindennapi kenyerünket. A kenyér maga az élet. Őserővel köti össze a keresztény embert a jövőbe vetett hittel. Hiszen minden nehézség dacára, újra és újra elveti a magot, hogy abból majd búza, a búzából liszt, abból pedig kenyér születhessen.”

Fotó: Mariș Cristian Daniel

Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának képviseletében Balogh Attila Márton konzul a jelenlévőkkel közölte, hogy lesz olyan talán akinek újdonságszámba megy az információ, hogy Szent István napját még 1771-ben jelölték ki hivatalos ünneppé a legitimáció jegyében. A hatalom Szent István szellemét használta fel arra, hogy megerősítse hatalmát a megosztott magyarságon. „Mi lehetne más, amivel közelebb hozhatott volna magyart és magyart, ha nem a közös haza, az egységes állam.” 

Fotó: Soós Zoltán/Mariș Cristian Daniel

Soós Zoltán polgármester kijelentette, egy évtizeddel ezelőtt még sokkal szerényebb körülmények között, kevésbé ismert fellépőkkel ünnepeltek, az idei eseményen a marosvásárhelyi magyar közösség sikere, hogy ma már olyan neves előadók lépnek fel mint Mága Zoltán hegedűművész vagy Bodrogi Gyula a Nemzet Színésze. 

Fotó: Mariș Cristian Daniel

Mága Zoltán Prima Primissima-díjas hegedűművész a budapesti Primarius Szimfónikus Zenekarral lépett színpadra, és a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia zenészei is kísérték őt. Az előadók között volt még Borsos Edith operaénekes, György Levente, a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia igazgatója, nemzetközileg elismert operaénekes, akit vastapssal jutalmazott a közönség, a Borsika Néptáncegyüttes és a Marosvásárhely Vegyeskar. 

Fotó: Mariș Cristian Daniel

Bodrogi Gyula hangjával színpadra „varázsolta” Süsüt, a sárkányt, és a közismert dalt vele együtt énekelték az egybegyűltek is. A Csárdáskirálynőből ismert Hajmási Péter, Hajmási Pál című dalt már hárman: Bodrogi Gyula, Mága Zoltán és Borsos Edith adták elő. 

Fotó: Mariș Cristian Daniel

A koncertet követően megszentelték az új kenyeret amelyből a közönség is részesült. A kenyérosztáskor Kilyén Ilka így fogalmazott, asztalunkon szép tiszta abroszokon, nemzeti színnel átkötve itt a friss kenyér: ropogós, otthonillatú, szeretetízű, honvágykeltő, életet adó.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?