Lemondott a sepsiszentgyörgyi színház éléről Bocsárdi László, és kijelölte az utódját

Bocsárdi László kedden bejelentette lemondását a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron színház igazgatói tisztségéről, ugyanakkor közölte, hogy biztosítani szeretné az átmenetet és a folytonosságot, ezért a társulatból kijelölte utódját Pál Ferenczi Gyöngyi színművész személyében, akit a következő egy évben aligazgatói minőségében kíván támogatni és tanítani.

Bocsárdi László indoklása szerint jövő októberben járna le menedzseri szerződése, amit már amúgy sem kívánt meghosszabbítani, ám fontos számára, hogy a társulat egyben maradjon és az eddigi tevékenységből fakadó értékek ne vesszenek kárba. „A színházban túl érzékeny emberek dolgoznak, idegrendszerük másképp van megfeszülve, mint a civil embereknek, ezért a színház vezetőségének megváltozása indulatokkal és klikkekre szakadással járhat” – magyarázta Bocsárdi László, aki szerint lépésével ennek szeretné elejét venni.Bocsárdi László színházigazgató, rendező és Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere a keddi sajtótájékoztatón | A szerző felvétele

Hozzátette: úgy döntött, hogy intézményen belül keres maga helyett olyan embert, akit elfogad a társulat, és aki képes áldozatot vállalni a színházért. Bocsári László szerint Pál Ferenczi Gyöngyi színművészben találta meg a megfelelő embert, akinek a következő egy évben átengedi az igazgatói tisztséget miközben ő aligazgatóként segít neki megismerni a színház vezetését. Egy év után kiderül majd, hogy ez életképes-e vagy sem a társulat, a nézők és az intézményt fenntartó sepsiszentgyörgyi önkormányzat számára, fejtette ki a lemondott színházigazgató. Bocsárdi László felidézte, hogy 28 éve tölt be vezető tisztséget a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színházban, 1995 és 2006 között művészeti igazgató volt Nemes Levente igazgató mellett, 2006-óta pedig az intézmény főigazgatója.

Újságírói kérdésre, hogy miért ajánlja Pál Ferenczi Gyöngyit a színházigazgatói tisztségre, milyen menedzseri tapasztalata van, Bocsárdi László azt válaszolta: neki sem volt menedzseri tapasztalata, amikor elfoglalta ezt a tisztséget. Magyarázata szerint Pál Ferenczi Gyöngyi nem megosztó, komolyan veszik a társulaton belül és imádja a színházat. Ugyanakkor többször kellett beszélni vele, míg meggyőzte, hogy fogadja el ezt a felkérést.

Sepsiszentgyörgy számára fontos, hogy erős legyen a színház és egyben maradjon a társulat 

Antal Árpád polgármester a Bocsárdi Lászlóval közösen tartott sajtótájékoztatón kifejtette: minden olyan vezetőnek, aki hosszú ideig irányít egy intézményt nehéz feladata, hogy kineveljen olyan személyeket, akik képesek folytatni a munkát.

A Maszol érdeklődésére Antal Árpád leszögezte: nem ruházódik át a színházigazgatói tisztség Pál Ferenczi Gyöngyire, őt Bocsárdi László lemondása miatt néhány hónapig, ideiglenesen nevezték ki megbízott vezetőnek, ám versenyvizsgán hirdetik meg a menedzseri állást, és az nyílt verseny lesz, amire bárki jelentkezhet.  

A polgármester leszögezte: a Tamási Áron Színház fontos kulturális intézménye a városnak és Bocsárdi László erős személyisége otthagyja jegyeit az intézményen, ugyanakkor fontos, hogy továbbra is erős „brand” legyen a sepsiszentgyörgyi magyar társulat, és bár az új vezető új elemeket is fog hozni, szeretnék, ha továbbvinné azt, amit az elmúlt évtizedekben felépítettek.

(Címlapfotó: Bocsárdi László Facebook-oldala)

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?