Tévében közvetítik a sepsiszentgyörgyi színház Hamlet-előadását

A Tamási Áron Színház utóbbi öt évének egyik legsikeresebb előadása, a Bocsárdi László által színpadra állított Hamlet című produkció a Román Televízió jóvoltából március folyamán három alkalommal is újranézhető. 

A színház közleménye szerint március 9-én 23:30-kor, míg 10-én 15:50-kor a TVR Internațional csatornán, illetve 11-én 20:30-tól a TVR 3-as csatornán közvetítik az előadást.„A sepsiszentgyörgyi társulat előadása az értelmezés nagy kalandja, mely a hamleti ráébredés és felelősség kérdéseit feszegeti.

A színrevitel a Bocsárdi László előadásaira jellemző látomásosság, érzelmekkel teli megvalósítás és helyenként az ironikus távolságtartás kihívó és elgondolkodtató elegye” – olvasható a társulat előadás-ismertetőjében.„… a Hamlet Bocsárdi rendezői pályafutásának csúcspontjához közelítő előadás. Lecsupaszított, tiszta jelképrendszerrel, meghúzott, de a lényeget meghagyó szövegkönyvvel dolgozik, ehhez igazított színpadképpel, a tűznek, víznek, földnek állandó ellentéte a mindenhol jelen lévő műanyag – a mesterséges világ, melyben a mesterkéltség, a képmutatás, a különböző kisebb-nagyobb emberi gyarlóságokból fakadó viselkedésmódok és cselekedetek élesekké válnak” – idézi a közlemény Váry O. Péter újságírót.

A 2013-ban bemutatott előadásban Mátray László, Pálffy Tibor, Szakács László, D. Albu Annamária, Benedek Ágnes, Kolcsár József, Kónya-Ütő Bence, Nemes Levente, Nagy Alfréd / Derzsi Dezső, Diószegi Attila, Gajzágó Zsuzsa, Erdei Gábor lép színpadra, a dramaturg Sebestyén Rita Júlia, a díszlettervező Bartha József, a jelmeztervező Dobre Kóthay Judit, a zenét Kónya-Ütő Bence szerezte.

Kapcsolódók

Kimaradt?