Közösségi élményekkel és telt házakkal zárult a 13. Vásárhelyi Forgatag
Pezsgő hangulattal, telt házas beszélgetésekkel és családok ezreinek részvételével zárult a 13. Vásárhelyi Forgatag a Marosvásárhelyi Várban. A rendezvény főszervezői szerint a hét nap alatt lebonyolított 370 programpont legfőbb tapasztalata, hogy a helyi és erdélyi magyar közösség ismét teljesen birtokba vette az eseményt.
A hétvége folyamán a gyerek- és családi programok voltak a legnépszerűbb helyszínek.

A legkisebbeket bábszínház, gyerekkoncertek, bohócparádé és kézműves-foglalkozások várták. A FOMCO-udvarban több mint 450 gyermek teljesítette az összes játékos állomást, az Egészségforgatag szűrései és tanácsadásai pedig szintén folyamatosan vonzották az érdeklődőket. Az Erdélyi Hagyományok Háza Folkudvarában népi mesterségekkel, élő mesemondással és örömzenével várták a látogatókat. A kultúra és a közélet iránt érdeklődők is megtalálták a számításaikat: a Duma tér beszélgetései és a Pulzus sátor programjai kivétel nélkül telt ház előtt zajlottak.
A harmadik alkalommal megszervezett Borkert a rendezvény egyik fő találkozási pontjává vált. A látogatók mintegy 2300 pohár hazai és magyarországi bort kóstoltak meg, több tételből a teljes készletet újra kellett tölteni. A kézműves vásárban Erdélyből és Magyarországról érkezett 62 kiállító kínálta portékáit a népes közönségnek.
Kapcsolódó
„Szervezőként talán az a legjobb érzés, amikor azt látjuk, hogy nemcsak egy-egy kiemelt program telik meg, hanem egyszerre pezseg az egész Vár” – értékelt a rendezvényt követően Bálint Erika főszervező. Nagy Éva, a szervező Marosvásárhelyért Egyesület elnöke hozzátette: „A Forgatagot mi megszervezzük, de élettel a közönség tölti meg. Idén ezt talán minden eddiginél jobban lehetett érezni: tele volt a Vár gyerekzsivajjal, beszélgetésekkel, zenével és találkozásokkal.”
CSAK SAJÁT