Kőrösi Csoma Sándorról szóló bábelőadást mutattak be Kolozsváron

Kőrösi Csoma Sándorról szóló bábelőadást mutatott be szombaton, november 9-én a kolozsvári Puck Bábszínház magyar tagozata, adta hírül az MTI. A Kőrösi Csoma Sándor csodálatos cselekedetei című előadás Molnár Vilmos csíkszeredai író azonos című művének az ősbemutatója - tájékoztatta az MTI-t az erdélyi intézmény.

A produkciót szombaton két alkalommal, 11 és 17 órától láthatják a Puck Bábszínház nézői Varga Ibolya rendezésében és szövegkönyve alapján.Jelenet az előadásból | Fotó: Facebook/Kolozsvári Puck Bábszínház

A versek szerzője Rumi László, az előadás zenéjét Domokos Előd jegyzi. Jelmez-, díszlet- és bábtervezője Albert Alpár, akinek munkáját Bogdán Farkas szobrász segítette. Az előadás 4 éven felülieknek ajánlott.

„Hosszú gyaloglásra kerekedik fel a mi Sándorunk, amelynek során olyan akadályok és bűbájos alakok keresztezik útját, mint a logikatanár, hivatalnokok, kalmárok, a Jóisten és az Ördög, a Halál, Buddha, sőt még saját hasonmása is. Felvértezve 13 élő és holt nyelv ismeretével, főhősünk nekivág a világnak, nem kisebb céllal, mint a magyar őshaza felkutatásával” – írja az előadás ismertetőjében a bábszínház. A projekt a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával jött létre.

Molnár Vilmos Kőrösi Csoma Sándor csodálatos cselekedetei – Rendhagyó legendárium című kötete 2021-ben jelent meg, a novellafüzér a nyelvtudós életének, utazásának fehér foltjait próbálja kitölteni a mese eszközeivel.

A József Attila- és Márai-díjas író a Krónikaonline.ro erdélyi portálnak úgy nyilatkozott: örül a bábjáték ötletének és bízik benne, hogy sikere lesz az előadásnak, és alkotói a jövőben székelyföldi turnéra is elviszik. Hozzátette: bár a bábjáték harsányabb műfaj, és jómaga az irodalomban a finomabb iróniát szereti, bízik abban, hogy a rendezőnek, dramaturgnak sikerült jól átültetni a szöveget. Az író azon reményének is hangot adott, hogy az előadás révén a fiatal generáció jobban felfigyel majd Kőrösi Csoma Sándor nevére, munkásságára.

Molnár Vilmos Corvina kiadónál megjelent kötete 2022 decemberében Budapesten a Magyar Művészeti Akadémia irodalmi tagozatának az év legjobb könyvének járó díját is elnyerte.

Kapcsolódók

Kimaradt?