Kolozsvári zsidó polgárok portréival emlékezik a holokauszt áldozataira a Muzeon

A kolozsvári zsidó polgárokról 1937 és 1944 között készült műtermi portrékból, Sárdi Elemér fotóiból nyílik kiállítás csütörtökön a Muzeonban. Az erdélyi zsidóság története szempontjából jelentős értékkel bíró fotógyűjteményt először láthatják kiállítva a kolozsváriak, a megnyitót a holokauszt áldozatainak nemzetközi emléknapjára időzítették.

Január 27-én, a legnagyobb náci haláltábor, az auschwitz-birkenaui láger 1945-ös felszabadításának évfordulóján emlékeznek világszerte a holokauszt közel hatmillió zsidó áldozatára. 1944-ben a kolozsvári és a szamosújvári gettóból összesen 16 148 embert szállítottak hat vonattal az auschwitzi koncentrációs táborba, ahol többségük elpusztult. Közöttük lehettek azok a gyermekek, fiatalok, jegyesek, családok is, akiket korábban Sárdi Elemér (1908 – 1981) kolozsvári fényképész műtermében lencsevégre kapott.Grünwald Vera 4 évesen, 1940-ben. 8 évesen ölték meg Auschwitzban, 14 éves nővérével, Anett Noémivel, anyjával, Hajnallal (szül. Rozenfeld) és apjával, Árminnal együtt. (Sárdi Fotó/Arhiva de Fotografie)

A fényképész hagyatékának egy részét, 4000 üvegnegatívot, a brassói Renascendis egyesület égisze alatt működő Arhiva de Fotografie projekt csapata vásárolta meg és digitalizálta, kikutatva a portrékon szereplőkről fellelhető információkat is. A hagyatékból a Maszol Időutazó rovatában is bemutattunk egy válogatást.

A városból eltűnt mintegy 13 ezer ember emléke Sárdi portréi által tér most vissza Kolozsvárra. A Muzeonban csütörtökön délután 5 órakor nyíló kiállításon a fényképek mellett rövid kolozsvári élettörténeteket és a Sárdi fotóműhelyéből megmaradt tárgyakat is láthatnak a látogatók.

Az időszakos tárlat március 27-ig ingyenesen látogatható, mellette pedig meg lehet nézni a Muzeon állandó kiállítását is, amely a Lusztig család hagyatékából kiindulva, interaktív eszközök segítségével mutatja be a kolozsvári zsidóság huszadik századi történetét, a Kasztner-vonaton megmenekülő nő, a munkatáborba kerülő férfi, illetve a koncentrációs táborba kerülő, családját elvesztő férfi „vezetésével”.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?