Két monodráma is színpadra kerül az Aradi Kamaraszínház új évadában

Monodrámákkal, együttműködésekkel, új és régi darabokkal készül az Aradi Kamaraszínház a 2023–2024-es évadára. A repertoárról Tapasztó Ernő igazgató, művészeti vezető mesélt.

„Edmund Kean, az angol színpad fejedelme, akárcsak III. Richard, a gonosz király, akit oly szívesen játszott, elveszejteni igyekszik mindenkit, aki trónjára vágyik. Ideje nagy részét kocsmákban, rossz társaságban tölti. Züllött életmódja hírhedtté lesz Angliában és Amerikában is, mégis e bárdolatlan ember utolérhetetlen művész volt, az első nagy romantikus Shakespeare-színész” – áll az Aradi Kamaraszínház KEAN című előadásának leírásában, mely a híres 19. századi színész, Edmund Kean magányát boncolgatja. A monodrámát a jól ismert duó, Tapasztó Ernő rendező és Harsányi Attila színész állítják színpadra. A szakmai bemutatóra már sor került, az idei évad pedig ezzel indít a nagyközönség előtt.

Tapasztó Ernő | Fotó: Aradi Kamaraszínház honlapja

A Willy Russell által írt Shirley Valentine az 1988-as londoni ősbemutató óta bejárta a világot. SzÌndarabban és amerikai filmben egyaránt. Mrs. Bradshaw, születet Shirley Valentine évek óta már csak a konyahi falnak beszél, mert ha a férjéhez szólna, olyan lenne, mint ha a falnak beszélne, ezért inkább az igazi falat választja. De talán mégsem zárult be végleg minden kapu... Porogi Dorka rendezésében kerül színpadra az Aradi Kamaraszínház új évadának második monodrámája, a Shirley Valentine, melyet Kézdi Imola tolmácsolásában élvezhetnek a nézők.

Tapasztó Ernő rendezésében kerül színpadra Carlo Goldoni Két úr szolgája című két részes komédiája a Szegedi Pinceszínházzal együttműködésben.

Harsányi Attila | Fotó: Aradi Kamaraszínház honlapja

Novemberben Shakespeare Hamlet című darabját John Blondell rendezésében tekinthetik meg a nézők, mely szintén egy koprodukció lesz, mégpedig a Carousel Teátrummal.

A Gyuali Várszínházzal és az Esztergomi Várszínházzal közösen mutatják be az idei évadban Verebes Ernő Pengetangó című musicaljét. „A tangó keletkezése homályba vész. Kreol dallamok, spanyol bevándorlók temperamentumos ritmusai, afrikai rabszolgák rituális zenéjének elemei adják mindazt, ami a ma ismert tangót, mint zenét, dalt, és mint táncot jellemzi. Hevület és halál, a szerelmi „belehalás” érzékisége teríti egyetemes leplét erre a korántsem pesszimista életérzésre, mely meghódította az egész világot. Jorge Luis Borgest, a kiváló latin-amerikai írót egész életében foglalkoztatta a tangó. Ő maga is történetünk szereplőjévé válik, mint „vak Homérosz”, aki egy bordély szalonjában, húrtalan gitárján végigkíséri, vezényli ezt a drámát. Egy fiatal pár – a fiú európai, a lány argentin – egy, már csak romjaiban, és az emlékekben létező szerelmi kegyhelyen találja magát, ahol furcsa, múltbeli figurákkal találkoznak. Őket csak a tangó élteti még, meg a szerelem, amiért ölni is képesek. Vagy mégsem? A kérdést párcserék és párharcok testi-lelki izgalma diktálja, míg a tangó részükké, részünkké nem válik…” – olvasható a darab leírásában. Az előadást Tapasztó Ernő rendezte, zenéjét pedig Czári Tibor szerezte.

Pengetangó | Fotó: Theateronline

Mindezek mellett természetesen még jó néhány terv van a társulat tarsolyában, mindezekről idejében tájékoztatni fogják a közönséget a színház weboldalán.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?