„Igyekszünk erőt adni a közönségnek” – a Maszol olvasóinak zenél a 10 éves Tokos zenekar (VIDEÓ)

Új lemezfelvételre készül a tíz éves kolozsvári Tokos zenekar, miközben már a járványidőszak kezdetétől online felvételekkel igyekeznek tartani a lelket a közönségben. A Maszol olvasóinak kérésünkre külön zenéltek egyet, Vajas Albert hegedűs pedig az elmúlt évtized fontos eseményeit elevenítette fel.  

Vajas Albert szerint a Tokos zenekar életét nem lehet pontosan meghatározni, mivel nem tudni, hogy a banda tagjai melyik nap mutatkoztak be egymásnak. Ismerték már egymást korábbról, a zeneiskolából, később pedig a zeneakadémián találkoztak újra. Minden a Heltai Folk-kocsmában és a Bulgakov kávéházban kezdődött el, ahol kalotaszegi cigányzenészek és sok kolozsvári népzenész is muzsikált, és a későbbi Tokos zenekar akkor még egyetemista tagjait is megívták zenélni.

„A mostani formációban körülbelül 2011 januárjától kezdtünk el játszani, akkor a Bulgakovban hétvégenként tartottunk élő népzenés estéket. Tókos Csongor volt a prímás, Szép Gyula Bálint brácsázott, Gergely Elek harmonikázott, Tóth Adorján Márton volt a bőgős, és én voltam a szekund prímás. Ez a felállás működött többnyire fixen, voltak változások és sok más zenész is közreműködött” – mesélte Vajas Albert. Azóta Bálint Zsombor cimbalmos is csatlakozott a zenekarhoz.

A tagok közül mindenki klasszikus zenét tanult az egyetemen, ám emellett mindannyian játszottak népzenét is, ami Vajas Albert szerint nem feltétlenül volt tudatos döntés, inkább „jött magától”. A hegedűs arról is mesélt, hogy eleinte a népzene mellett szalonzenét, klasszikus keringőket, tangókat is játszottak, amit kért a közönség, viszont ők már akkor előnyösnek tartották, hogy az autentikus magyar népzene jó ismerői, és ezt is be tudják mutatni a közönségnek. A másodprímás szerint már akkor is sokakkal megszerettették a népzenét, és a közönség kicsit közelebb került ehhez a kultúrához is. Vajas Albert úgy fogalmazott, nekik jó volt, mert volt kinek muzsikálni, és nagyon szerették ezt a korszakot, mivel rengeteget tanultak. Számukra ez volt a gyakorlás, mivel nem voltak próbáik, hanem a hétvégéken összegyűltek, és muzsikáltak, sokszor, ha valaki hallott egy jó dallamot a héten, azt is belefoglalták a repertoárba, és ott, élesben próbálták ki.  

Rengeteg olyan helyen megfordultak a zenekarral, ahová másképp nem jutottak volna el

Miután 2014-ben megnyerte a Fölszállott a páva népzenei és néptáncos tehetségkutató verseny hangszeres szólisták és zenekarok kategóriáját, a zenekar rengeteg helyre eljutott. Vajas Albert elmondása szerint nagyon sok szép emléket őriznek a Kárpát-medencéből, ahol sok olyan magyarlakta faluban, városban jártak, ahova nem biztos, hogy másképp elmentek volna. Ilyen volt számukra például a szerbiai Óbecse, de ugyanez az élményük volt sok erdélyi faluval is.

Egy másik hely, ahova elmondásuk szerint biztos nem jutottak volna el a zenekar nélkül, az a kínai Makaó, a „keleti Las Vegas”, egy kaszinóváros. „Mi magunk sem tudtuk, hogy hogyan csöppentünk bele ebbe a fényűző, nagyvilági városba, de itt egy ifjúsági zenei fesztivált szerveztek, és a világ minden pontjáról érkező népzenét vagy népzene-feldolgozást játszó zenekarokkal játszhattunk együtt” – mesélte Vajas Albert, hozzátéve, hogy itt különböző kultúrák zenéjéből kaphattak ízelítőt, és jó zenészeket ismerhettek meg, akikkel azóta is tartják a kapcsolatot.

A koronavírus a Tokosnak is keresztbe tett, de hamar átálltak az online közvetítésekre

A zenekar éppen a színpadon állt, március 8-án, amikor szólt a telefon, hogy a következő hétvégén „már nem kell menni”, a vírus miatt lefújtak mindent. Az összes magyarországi koncertjüket lemondták, ám még gyorsan volt idejük felvenni néhány videót, mivel érezték, hogy ha karantén lesz, az nem 1-2 hétig fog tartani.

Vajas Albert szerint a zenekar nagyon gyorsan váltott, március 15-én már online koncerttel jelentkeztek, és azóta is próbálják ezt tartani, legalább kéthavonta valamilyen új produkcióval jelennek meg a közösségi oldalukon. A másodprímás arról is beszélt, hogy a vírus megjelenésének az első hónapja nem volt ijesztő számukra, mivel pont szükségük volt arra, hogy egy picit megálljanak és pihenjenek. „Az elmúlt években nálunk nem volt megállás, a karácsonyon kívül szinte az egész évet végigmuzsikáltunk. Minden hétre volt 2-3 fellépés, vagy akár turné. 2019-ben több mint két és fél hónapot turnéztunk, és alig voltunk otthon, így jót tett a pihenő” – mondta.

Arról, hogy milyen az online koncertezés világa, azt nyilatkozta, hogy a munkafolyamat sokkal jobb kell legyen, mivel ha felvételt készítenek, „nem szabad hibázni”, és ez sokkal komolyabb és precízebb figyelmet igényel. Vajas Albert szerint az élmény sajnos össze sem hasonlítható egy élő koncertélménnyel, és a visszajelzés kimerül egy lájkban, megosztásban, vagy hozzászólásban, ami „olyan mintha küldenél valakinek egy online ölelést, jól esik, de nem az igazi”.

Viszont ami pozitívumként megemlíthető, és a bandatagokat is meglepte, hogy hány ezren hallgatják őket. A mostani videóiknak már ötvenezer fölötti elérései vannak, ami a zenész szerint persze közel sem éri el a világsztárok nézettségét, viszont a magyar népzenehallgatók köreit felmérve nagyon jó szám.

Sok projekten dolgoznak párhuzamosan, és egy új albummal is készülnek

Arról, hogy mivel készülnek a vírus utáni időszakra, Vajas Albert azt nyilatkozta, hogy sok projektjük volt 2021-re előkészítve, és ezeket továbbra is megtartják ötletként. Olyan régi előadásokat frissítenek fel, amelyek az elmúlt 10 évben nagy sikernek örvendtek, ilyen volt például az, amikor egy gyerekkórussal léptek közösen színpadra, vagy népzene-feldolgozásokat játszottak nagyzenekarral, ezeknek tervezik az újított változatát bemutatni később.

„Rengeteg műsor maradt el, ezeken dolgozunk, frissítjük, megpróbáljuk edzésben tartani saját magunkat, és reméljük, hogy majd újra színpadra lehet állni. Addig is online térben igyekszünk minél többször jelentkezni, erőt adni a közönségnek, egy pici zenét becsenni a hétköznapokba és a most már sajnos megszokott bezártságba egy kis népzenét, néptáncot, magyar népdalt vinni, hogy könnyebben tudják átvészelni” – fogalmazott.

A zenekar egy új lemezen is dolgozik éppen, ez lesz a második a 2016-ban kiadott Hallgassátok meg, magyarim című lemez után. Vajas Albert elmondta, megmaradnak az erdélyi vonalnál, miután tettek pár kitérőt, és igyekeznek a teljes Kárpát-medence népzenéjét megtanulni, előadni és használni a koncerteken, de úgy érzik, mégis az erdélyi népzene áll a legközelebb hozzájuk, az illik a legjobban a zenekar stílusához.

Kapcsolódók

Kimaradt?