Tíz éve vált önálló intézménnyé a nagyváradi Szigligeti Színház, az akkor és azóta történteket kerekasztal-beszélgetésen idézték fel szerdán a teátrum volt és jelenlegi vezetői, munkatársai.

A Szigligeti Stúdió fehér termében Czvikker Katalin főigazgató, Novák Eszter, a Szigligeti Társulat jelenlegi művészeti vezetője, Szabó K. István az átalakításban is szerepet vállaló rendező, volt művészeti vezető, az átszervezésben szintén részt vállaló, korábban a Nagyvárad Táncegyüttes művészeti vezetőjeként dolgozó Dimény Levente, Szabó Enikő-Ágnes, az együttes tánckarának jelenlegi vezetője és Botházy-Daróczi Réka, a Lilliput Társulat művészeti vezetője idézte fel az önállósodás kezdeteit és az időközben történeteket Bozsódi-Nagy Orsolya irodalmi titkár és Biró Árpád Levente kommunikációs felelős moderálásával.

A színházat fenntartó Bihar Megyei Tanács 2011. január 27-én döntött a Nagyváradi Magyar Színház létrehozásáról, azonban az akkori prefektus, Gavrilă Ghilea (2020-ig a PNL parlamenti képviselője) többször is megtámadta a színház, pontosabban a színházak létrehozásáról szóló határozatokat, hiszen akkor vált önálló intézménnyé a mai Regina Maria Színház is.

Az akkor még magyar és román tagozattal bíró nagyváradi színházban változásra volt szükség, a vegyészmérnök végzettségű igazgató alatt „nem működött jól az élet” – mondta Dimény Levente, aki Szabó K. István rendezővel együtt ment Demeter András államtitkárhoz. Demeter Andrással, aki színházi ember, szerencséjük volt, simán ment az egyeztetés, idézte fel Szabó K. István, akinek már volt átszervezésben tapasztalata. Mint mondta 2005-ben a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház újjászervezésekor „megjárta a politikai kanosszát.” Nagyváradon egy többre érdemes és képes társulat volt, idejövetelekor a koncepciója pedig egyszerű volt, megpróbálta újra felfedezni a társulat tagjaival a színházcsinálás, a játék örömét, éppen ezért az első évük nem is a bizonyításról szólt, tette hozzá.

Az RMDSZ-nek 2011-ben sikerült olyan alkut kötnie, ami kedvezett a három tagozatú magyar színház létrehozásának, ő maga közgazdász-menedzsment végzettséggel a kulturális intézményeket felügyelő tanácsadó, illetve igazgatótanácsi tag volt, idézte fel Czvikker Katalin a történteket arra a kérdésre válaszul, hogy hogyan került ő a képbe. Egy ideig kinevezett menedzserként dolgozott, majd elindult a színházmenedzseri tisztségre kiírt pályázaton, amire akkor senki más nem jelentkezett, mert nem hitt benne, tette hozzá, mondván: voltak az önálló színház ötletének támogatói és ellenzői is, volt, aki hat hónapot adott csak nekik.

Szabó Enikő Ágnes 2009-ben lett az akkor még a Nagyváradi Állami Filharmónia keretében működő Nagyvárad Táncegyüttes tagja, mint mondta, emlékszik arra, hogy volt egy ülés, amelyen felvázolták az önálló színház tervét, s egy, a Szigligeti Társulattal közös Mágnás Miska-előadás után érezte azt, hogy el- és befogadták a táncosokat. Ami a táncegyüttest illeti, nekik korábban is voltak táncszínházi előadásaik, de azokban folklórelemeket használtak, kihívás volt az is, hogy kortárs táncot tanuljanak. A Nagyvárosi bujdosók volt az első ilyen típusú előadásuk, ami nagyon sikeres volt, idézte fel a táncművész. Dimény Levente elmondta, hogy az átszervezés után másfél évig Miklós János vezette a táncegyüttest, majd mikor ő lett ennek vezetője, számára az is fontos volt, hogy a táncot színházi szempontok szerint is műveljék, s mára sikerül az együttesnek egy univerzális értékű táncnyelvet színpadra tennie.

Botházy-Daróczi Réka az átszervezés idején gyermeknevelési szabadságon volt, mint felidézte, épp emiatt nem élte át az átállás nehézségeit, hiszen egy kész struktúrába tért vissza. Nagyon fontosnak tartja például, hogy sikerült az elmúlt években felépíteniük a Fux Fesztet, ami a bábszínházi szakma jelentős eseménye nemcsak az előadások, hanem a meghívott szakemberek miatt is.

A jelenhez közeledve a Budapesten élő Novák Eszter, aki 2015-től művészeti vezető a Szigligetiben, elmesélte, hogy a Világcirkusz című előadást jött megnézni Váradra. Felidézte találkozását Czvikker Katalinnal, s arról is beszélt, hogy Nagyváradon egy nyitott, de „alulterhelt” társulatot talált. Ő januárban kezdett Nagyváradon, a Szabó K. István által előkészített évadban, s akkor két olyan előadást talált itt, mint A hetedik lépcsőfok, vagy az elmúlt húsz év drámairodalmának megkerülhetetlen műve, A mi osztályunk. Az elmúlt időszakkal kapcsolatban kijelentette, határozott véleménye, hogy a politikának és a kultúrának szét kellene válnia. A színházat a már ismert leépítések mellett egy másik komoly veszteség is érte: márciusig el kell hagyniuk az általuk létrehozott stúdió és próbatereket, mondta Czvikker Katalin. Az épületre ugyanis felújítás vár, és bár a cél – a Magyar Ház létrehozása – nemes, a színházat érzékenyen érinti majd a terek hiánya, ezért azon dolgoznak a következőkben, hogy ezeket pótolni tudják, tette hozzá.