Hetedszer szerveznek magyar színházfesztivált Brassóban

Hamarosan kezdődik a VII. Magyar Színházfesztivál Brassóban. Az eseményt 2023. október 19–23. között rendezik meg a Sică Alexandrescu Drámai Színházban. Az ötnapos fesztiválon négy kamaratermi és ugyanennyi nagyszínpadi előadásra is sor kerül.

Október 19–23. között újra a színház kerül a brassói kulturális élet középpontjába. Öt napon át négy kamaratermi és négy nagyszínpadi előadást is láthatnak az érdeklődők a VII. Magyar Színházfesztiválon. Lesznek igazi kuriózumok is: több olyan színház művészeit láthatjuk Brassóban, akik először lépnek fel a fesztiválon, valamint olyanok is lesznek, akik még egyáltalán nem szerepeltek a városban.

Október 19-én a Háromszék Táncegyüttes mutatja be a Tragédia című táncszínházi előadását, amely Madách Imre Az ember tragédiája című műve nyomán készült. A produkció zeneszerzője, rendező- koreográfusa, Könczei Árpád gondolatébresztőnek szánta ezt az előadást – így vall darabról: „A táncművészet eszközeivel a férfi-nő kapcsolatról, az egyén és tömeg viszonyáról, a hitről, szerelemről, szabadságról, a versenyről, a falanszter-létről kérdéseket teszek fel és megpróbálom a válaszokat is megkeresni. Múlt nélkül nincs jövő, mondja Babits, a jelent látva kimondom, jövő nélkül nincs jövőnk. Ezért küzdjünk tovább és bízva bízzunk! ”

Október 20-án először, 17 órától a Grimasz Színjátszócsoport lép fel a Drámai Színház kamaratermében. A színjátszókör 1991 óta megszakítás nélkül működik a brassói Áprily Lajos Főgimnáziumban Bálint Ferenc tanár úr vezetésével. Az Áprily Lajos Főgimnázium színjátszócsoportja, a Grimasz, a VII. Magyar Színházfesztiválon az Egyből Kettő című előadását mutatja be, amelyben Lackfi János Az anyám tyúkja című versre írt paródiáját, valamint Páskándi Géza: Az eb olykor emeli lábát című verses abszurd mesejátékát mutatja be. Az előadás első része tisztelgés Petőfi Sándor előtt, a költő születésének 200. évfordulójára, a Páskándi darab pedig, a szerző szerint „a romantikus mese paródiája s egyben eredeti mese is.”

19 órától a színház nagytermében a nagyváradi Szigligeti Színház művészeit láthatják az érdeklődők, akik először lesznek vendégei a fesztiválnak. Világhírű drámaírónk, Molnár Ferenc Játék a kastélyban című komédiájával egy készülő új színpadi mű és egy szerelmi háromszög viszontagságos és mulatságos történetébe nyújtanak betekintés. Három alkotótárs meglepetésként érkezik Annie, az operettprimadonna olaszországi nyaralójába, ahol Ádám, a tehetséges zeneszerző, Annie vőlegénye, azzal szembesül, hogy menyasszonyát egy sármőr színész csábítja. A szerelmi történetet aztán a drámaírók alakítják úgy, hogy a végén „happy end” legyen.

Október 21-én 17.00 órától Szabó Enikő, csíkszeredai színművésznő egyéni, zenés előadóestjével várják a közönséget a kamarateremben, melynek címe A gondolatnak ősze rám köszönt. A művésznő gyermekkora óta zenésít meg és szaval kortárs és klasszikus magyar verseket. Ezek közül most József Attila, Arany János, Radnóti Miklós, Parti Nagy Lajos, Kovács András Ferenc, Orbán János Dénes költeményeit tűzi műsorra. Mindezek mellett hozzájárulnak még saját dalszövegei is az est sikeréhez. A zenei világát formálja és kiteljesíti mindenkori nagyszerű társa, Szabó Zsolt zongorista.

Október 22-én délután a kamarateremben a Feloldozás című zenés-verses produkciót tekinthetik meg az érdeklődők. Hazaszeretet, vagy szerelem? Előmenetel, vagy szabadság? Ezekre a kérdésekre igyekszik megtalálni a választ a Brassói Vándorszínház és az Ultima Sacra Regős Társulat közös előadása.

Vasárnap 19 órától a nagyszínpadon egy igazi különlegességgel kedveskednek. Márai Sándor Kaland című színdarabját a kassai Thália Színház tagjai hozzák el Brassóba, főszerepben Seres Zoltán, Jászai Mari díjas színészünkkel, aki színházi szerepei mellett rengeteg kiváló filmben is szerepel. A Kaland a szerelem, a hűség és a hűtlenség, a karrier és a hivatástudat, a siker és a bukás drámája. Ezek olyan témák, amelyekkel szinte mindenki tud azonosulni, így nem is kérdés a mű sikere.

Október 23-án, a színházfesztivál zárónapján a kamarateremben Ki vagyok én? címmel Némethy Zsuzsa és Bilibók Attila Petőfi Sándor életéről szóló verses produkciója kerül színpadra. Igaz történeteken alapuló de az igazságtól elrugaszkodott formában megjelenített, vidám hangulatú, korhatár nélküli előadásra lehet számítani.

Záróakkordként a nagyteremben 19.00 órától a Szatmárnémeti Északi Színház – Harag György Társulatának bemutatójaként, Ödön von Horváth Kasimir és Karoline című művét lehet megtekinteni. A társulat ezév május 26-án mutatta be először a darabot. A Kasimir és Karoline cselekménye teljes egészében egy hagyományos népünnepély, a müncheni OKTOBERFEST kulisszái között játszódik. 117 mozgalmas, rövid jelenet követi egymást, ahogy Horváth monográfiájában írja: „Szinte egyetlen nagy körhinta az egész, amelyen szédítő gyorsasággal forognak az egyes párok, bonyolódik a történet, teljesedik a mondanivaló”.

A VII. Magyar Színházfesztivál előadásaira jegyek már megvásárolhatóak személyesen – hivatali időben – az RMDSZ Brassó Megyei Szervezet, illetve a bilete.ro oldalon is.

Bővebb információk az esemény Facebook-oldalán olvashatók.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?