Hét költő, hét színész: kedden 11 óráig ingyenesen megtekinthető az Aritmia.doc
Kedden 11 óráig ingyenesen megnézhető online a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház és a kézdivásárhelyi Udvartér Teátrum Aritmia.doc című előadása, amely hét fiatal erdélyi költő és hét sepsiszentgyörgyi színész találkozásának eredménye. A magyar költészet napjára időzített előadást technikai okok miatt végül hétfőn délelőtt tették elérhetővé, 24 órán át ingyenesen, majd jegy ellenében megtekinthető.
A Kolcsár József rendezte versműsor a fiatalabb közönségréteget célozza, az erdélyi kortárs költészet mai életérzéseket közvetítő legújabb darabjaiból mutat be reprezentatív válogatást. Mindegyik színész alaposan beleásta magát valamelyik fiatal költő munkásságába, majd kiválasztott tőle néhány verset, amit úgy ad elő a színpadon, ahogy az illetőhöz a leginkább méltónak találja. A kortárs színház nyelvén szólal meg tehát a jelenkori erdélyi költészet egy olyan produkcióban, mely tartalmilag és formailag egyaránt frissnek, rendhagyónak ígérkezik, olvasható a színház közleményében.
Az Aritmia.doc című előadás jellegzetessége, hogy performance jellegű, folyamatosan változó, melyet elsősorban a Prezeng nevű sepsiszentgyörgyi improvizációs zenekar közreműködése biztosít. Ezenkívül mozgóképek által szeretnék még közelebb hozni a közönséghez az írókat, bemutatva azok közvetlen környezetét, jellegzetes mozdulatait is az előadásban. Így lesz teljes a kép, ilyen körítésben tudnak még hitelesebben megszólalni a 21. század költészetének fontosabb életérzései. Az előadás címe azonban azt sugallja, hogy mindaz, amit láthatunk a teljesség igénye nélkül készült, csupán egyetlen fájl az utóbbi időben Erdélyben született „hasonló kiterjesztésű írott dokumentumok” közül.
A bemutatott költők: Serestély Zalán, André Ferenc, Kulcsár Árpád, Kali Ágnes, Ozsváth Zsuzsa, Horváth Benjámin és Láng Orsolya. Előadók: Benedek Ágnes, Korodi Janka, Pálffy Tibor, P. Magyarosi Imola, Szalma Hajnalka, Pignitzky Gellért és Vass Zsuzsanna. A Prezeng zenekar tagjai: Bocsárdi Magor, Kónya-Ütő Bence, Fekete Zsolt. A videóanyagok operatőre és vágója Dobondi A. Lehel.
A produkciót a járványhelyzet miatt felvételről mutatják be, kedden 11 óráig ingyen, utána pedig 15 lejes áron lesz elérhető a Tamási Áron Színház Vimeo videómegosztó platformján. Az előadást később Sepsiszentgyörgyön és Kézdivásárhelyen is tervezik élőben bemutatni.