banner_VpBVFWkY_GYAM - maszol webbanner 970x250.png
banner_rvYtcHzr_GYAM - maszol webbanner 728x90.png
banner_CyymSrg3_GYAM - maszol webbanner 300x250.png

Hamarosan kezdődhet a csíkszeredai Városi Művelődési Ház felújítása – Nem tudni, hová költözik a két társulat

Hamarosan megkezdődhet a csíkszeredai volt Városi Művelődési Ház felújítása, így az épületben működő két társulatnak, a Csíki Játékszínnek és a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttesnek ideiglenesen ki kell majd költöznie. Azt, hogy a munkálatok alatt hol tarthatnak majd próbákat és előadásokat, egyelőre nem tudni.

A Csíki Játékszín és a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes társulatainak otthont adó Városi Művelődési Ház felújítására az Országos Helyreállítási Program (PNRR) keretében pályázott és nyert 7,3 millió lej értékű támogatást a város. Nemrégiben szerződték le a műszaki terv elkészítését az Esztány Stúdió Kft-vel, akiknek április 27-ig elő kell készíteniük az építkezési engedélyhez szükséges dokumentációt, majd ezt követően július közepére kell elkészülnie a műszaki tervnek. Ezután következhet majd a közbeszerzési eljárás elindítása a munkálatok kivitelezésére – nyilatkozta Sógor Enikő, Csíkszereda alpolgármestere.

Forrás: Csíki Játékszín

Az épület teljeskörű korszerűsítése következik tehát: a hőenergetikai hatékonyságának növelését célzó beavatkozások magukba foglalják a falak hőszigetelését (az építészeti értékű díszítéssel bíró falakat csak belülről szigetelik), a villanyvezetékek, a fűtésrendszer felújítását, az elavult nyílászárók cseréjét, a tető felújítását. Továbbá napelemeket helyeznek majd el a tetőn, kicserélik a kazánt, az előadóterem és a kamaraterem közötti falat hangszigetelik. Az épület belsejében funkcionális szerkezetátalakításokat is végeznek, és korszerű tűzvédelmi rendszert építenek ki. Felújítják ugyanakkor a mellékhelyiségeket és mozgássérültek számára hozzáférhető mosdót is kialakítanak – derül ki az alpolármester nyilatkozatából.

Az önkormányzati testület által 2023 októberében jóváhagyott megvalósíthatósági tanulmány értelmében a beruházás becsült összértéke 13,2 millió lej (áfástól), a kivitelezési idő pedig 12 hónap.

Forrás: Csíki Játékszín

„Mivel a munkálatok idejére mindkét intézménynek ki kell költöznie az épületből, a munkálatkezdést igyekszünk úgy időzíteni, hogy a lehető legkevésbé befolyásolja az aktuális évadszerkezetet” – ígérte a város vezetősége.

Veress Albert, a Csíki Játékszín igazgatója megkeresésünkre elmondta, hogy a színház működésének esetében elsősorban azon múlik minden, hogy végül pontosan mikor kezdődnek el a munkálatok, s hogy azoknak megkezdése után mennyi ideig maradhatnak még az épületben. Az idei évadot még biztosan a megszokott színpadon viszik végig, a következő évad stuktúrája azonban még éppen emiatt kérdéses.

Forrás: Csíki Játékszín

Szó sincs arról, hogy míg az épület felújítása zajlik, szünetelne a teátrum működése. Veress Albert elmondta, hogy bár még végleges döntés nincs, hogy hová költözik át a társulat, míg a munkálatok zajlanak, részleges elképzelések már vannak, a város vezetősége pedig dolgozik azon, hogy megtalálják a mindenki számára tökéletes megoldást.

Csíkszeredában két olyan épület van, amely nagyobb méretű színpaddal rendelkezik. Az egyik a Szakszervezetek Művelődési Háza, amelynek játéktere megfelelő lenne, ám mivel az épületben számtalan más tevékenység is zajlik, öltözőknek, irodáknak és raktáraknak nem lenne már hely. A másik ilyen helyszín a Csíki Mozi épülete lenne, ahol irodák számára alkalmas terek vannak, ám a színpad egy színi társulat számára egyáltalán nem használható, hiszen a betonalap miatt nem lehet fúrni, díszleteket szerelni rá. Ebben az esetben problémát jelent az is, hogy az épület fix nyitvatartási idővel működik, amely nem lenne összeegyeztethető a színházi programmal – mondta Veress Albert, hozzátéve, hogy mivel a városnak is érdeke, hogy a színház működjön, így biztos abban, hogy meg fogják találni a megoldást, amely mindenki számára megfelelő lesz.

Forrás: Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes

András Mihály, a Hargita Székely Népi Együttes vezetője megkeresésünkre elmondta, hogy az épületre már valóban ráfér a felújítás, ám az, hogy ez idő alatt hová költözik a társulat, még kérdéses. Ennek legfőbb oka, hogy még nem lehet tudni, pontosan mikor kezdődnek a munkálatok, de bízik abban, hogy a folyamat elkezdése sem fog egyből teljes helyszínváltást jelenteni. Mint mondta, reméli, hogy a folyamat majd úgy zajlik, hogy esetleg lehetőség lesz arra, hogy részlegesen az épületben maradhassanak, akár épületen belül ide-oda költöztetve a felszerelést és a próbákat.

Amennyiben mégis teljesen ki kellene költözni az épületből, úgy az együttesnek mindenképpen szüksége lesz két nagyobb teremre, ahol a tánckar próbálni tud, emellett irodára és raktárra is szükség van. András Mihály továbbá kiemelte, hogy számolni kell azzal, hogy ők egy intenzív, hangos csapat. A zene, az ének, a tánc mind-mind olyan műfajok, amelyeket nem fognak tudni csendben csinálni, és örülnének neki, ha olyan helyre mehetnének, ahol nem zavarnak senkit.

Fotó: Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes

Mint mondta, bárhová is mennek, ott jó eséllyel már zajlani fog korábbról egy más tevékenység, így csak kompromisszumos megoldásokat lát, de mivel Csíkszeredában is van két előadásokra alkalmas épület (a mozi és a Szakszervezetek Művelődési Háza), illetve mind Felcsíkon, mind Alcsíkon több megfelelő kultúrház van, így biztosan meglesz a megfelelő megoldás tevékenységük folytatására.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?