Fordított nap és felolvasás az ötvenéves sepsiszentgyörgyi könyvtárban

A sepsiszentgyörgyi Bod Péter megyei könyvtár alapításának fél évszázados évfordulója alkalmából április 9-én, kedden fordított napot szerveznek: 10 és 17 óra között a város ismert személyiségei és a könyvtár hűséges olvasói lesznek a könyvtárosok a kölcsönzőpultoknál.

Ugyanakkor az érdeklődők betekinthetnek a könyvtári „kulisszák” mögé is: megismerhetik a könyv útját a bolttól az állományba kerülésig, láthatnak síneken gördülő könyvpolcokat, óriásméretű digitalizáló szkennert és megtudhatnak más műhelytitkokat.

Szerdán 17 órától a Gábor Áron-teremben lesz Kiss Jenő nyugalmazott-, illetve Szonda Szabolcs jelenlegi könyvtárigazgató által vezetett beszélgetés az intézmény múltjáról, jelenéről, valamint a közkönyvtár mai szerepéről.

Fotó: Kovászna Megye Tanácsa

Csütörtökön, a Magyar Költészet Napján, Farkas Árpád életét és életművét idézik fel az Olvasóteremben 17 és 20 óra között. A felolvasni kívánókat kérik, válasszanak egy, legtöbb öt percben elmondható Farkas Árpád-szöveget, és jelentkezzenek előzetesen keddig a 0267–351–609 telefonszámon vagy a biblio@kmkt.ro emailcímen. Az olvasmány kiválasztásához segítséget nyújtanak a sepsiszentgyörgyi könyvtár kölcsönző részlegén előkészített kötetek. A rendezvény során a helyszínen is lehet szöveget választani.

Április 9 és 27-e között megbocsájtási időszak van a sepsiszentgyörgyi könyvtárban, vagyis azok az olvasók elfelejtették visszaszolgáltatni a kikölcsönzött könyveket, késedelmi díj fizetése nélkül adhatják le az olvasószolgálati részlegeken, vagy betehetik a könyvtár mögötti udvaron elhelyezett biblioboxba. Ebben az időszakban ingyenes a beiratkozás és a könyvtári belépő meghosszabbítása is.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?