Magyarországot és Erdélyt lefedő közös turnéjuk egyik állomása Kolozsvár volt: a két zenekar hazánkban ezenkívül Marosvásárhelyen, Csíkszeredában, Sepsiszentgyörgyön és Székelyudvarhelyen is fellép áprilisban. Szinte leírhatatlan produkcióknak voltunk szemtanúi április 19-én este – határozottan volna igény ilyen és ehhez hasonló koncertszínházi élményekre.

Siet, ki gyorsabb az erdőnél

A 2016-ban alakult négytagú Platon Karataev (Balla Gergely – ének, gitár, Czakó-Kuraly Sebestyén – ének, gitár, Sallai László – ének, basszusgitár, Bradák Soma – dobok) eredetileg angol nyelvű, az angol és amerikai modern folkzenék műfajában evező alternatív zenekarként indult, 2022-es, Partért kiáltó című lemezük azonban első magyar nyelvű alkotásuk, és jóval keményebb, posztrockos, sőt, néhol posztmetálos elemekkel dolgozó hömpölygő, fluid zene. Balla Gergely a szövegeket dalszövegkönyvként is kiadta a Prae kiadó gondozásában – ez legalább olyan érdekes húzás a magyar szub-és kulturális térben, mint egy-egy koncertszínházi produkció, melynek most Kolozsváron szem-és fültanúi lehettünk.

A Platon Karataev attól érdekes jelenség a magyar könnyűzenében, hogy többféle réteget is képes volt megszólítani pár éves karrierje során: a színházba járó, idősebb közönséget, a külföldi érdeklődőket is épp úgy lenyűgözte, mint mondjuk az undergroundot preferáló keményvonalas Fekete Zaj fesztivál résztvevőit. Immerzív, magával ragadó zenéjük alappillére a katarzis, mely egyszerre operál a könnyed, megjegyezhető és harmonizálható dallamokkal, és a sötéten háborgó betétekkel, különös dobtémákkal, vagy szokatlan dalszerkezetekkel, amelyek ezen az új lemezen kevésbé az intró-verze-refrén vonalon mozognak, hanem inkább egy vers felépítéséhez hasonlítanak. Ami nem is áll távol attól, amit Balla Gergely csinál a költészet és a zene közötti magabiztos egyensúlyozásban. A szövegek a zenétől válnak költészetté a koncertjeik alatt – nincs itt semmi pszeudo-intellektualizálás, csak alámerülés van, átlényegülés, mélység.

A Platon Karataev úgy válik összművészeti produkcióvá a színpadon, hogy egyszerre tartja a költészeti szál, a többsíkú, minőségi könnyűzenei műfaji réteg szála, valamint a vizuális szál – forgó, ismétlődő, oldódó formák vetítődnek ki a zenekar mögött, hogy végül összeálljon a Partért kiáltó lemezborítójának mintázata. De mégis olyan, mintha sejtet, sejtmagot, pulzáló csillagot, növény magját látnánk megelevenedni a fényben. Mumford and Sons, Alcest, Vágtázó Halottkémek, magyar könnyűzenei hagyományok és Thy Catafalque-utánérzések (velük májusban lép fel a zenekar Budapesten) – egy rendkívül meditatív produkció, amely csak egyetlen ok miatt lóg kicsit ki a színházi térből: erőteljesen hat a testre, mozgásra ösztönöz, korporeális élményeket követel, ringatózni, rázkódni, hajladozni, sőt, csápolni tanít, amit egy bársonyszékből nehézkesen lehetne megtenni.

A kocka kibontása

A Vecsei H. Miklós által jegyzett és rendezett projekt sokkal közelebb áll a koncertszínház fogalmához. A turné eseményének leírásában ezt olvashatjuk: „Vecsei H. Miklós csapata Pilinszky János és Csoóri Sándor életműve alapján, a KiégőIzzók csapatának élő, vetített díszletében, Koltay Szonja installációjával készítette el legújabb koncertszínházi előadását A kocka kibontása címen. A színház, a zene és a performansz határterületein mozgó alkotócsapat minden tagja a maga szakterületének elismert művésze, így Hegedűs Bori – ének, Mihalik Ábel – dob, Frimmel Jakab – billentyű, elektronika, Paczári Viktor – basszusgitár, Ratkóczi Huba – szólógitár. Bemutatkozó előadásuk, Párbeszéd, sötétben címmel több, mint 50 előadásnál és közel 20.000 nézőnél tart 2021. júniusi bemutatójuk óta. Új előadásukban a látványvilág, a zenei komplexitás és a fényművészet elemeit próbálták meg a lehető legkatartikusabb formában előállítani, hogy a két költőóriás életműve ne csak a szavak szintjén ragadjon meg emlékezetünkben.” És ezzel még semmit sem mondtunk el a tulajdonképpeni élményről.

Azzal a kéréssel invitálja figyelemre a közönséget a csapat, hogy felejtsen el bármilyen történetet, narratívát az előadás során. Ezt nagybetűkkel vetítik ki az animációs térbe és ha kérésüknek eleget teszünk, különös figyelem lehet úrrá rajtunk. Míg a koncertszínházi keretet a zeneszámok és az azok közötti szöveges-párbeszédes intermezzók adják, addig a nagyobbrészt Pilinszky önéletrajzi esszéire és verseire, valamint Csoóri Sándor műveinek egyes részleteire támaszkodnak, de azok esszéisztikus és lírai oldalára. Ha fogódzókat keresnénk, elsősorban felvillanásszerűen jelennének meg, vagy azok alapján, amit előzetesen a két költő életrajzáról, ars poeticájáról, a második világháborút és a holokausztot követő magyar irodalomról, esztétikai rétegzettségről, töredezettségről tudunk. Ez képezi a magvát az egész előadásnak, egy intenzív, szinte minden érzékszervet bevonó élményt.

A harmonizáló énektémák Vecsei és Hegedűs előadásában nagyon jól kiegészítik egymást, Frimmel Jakab experimentális-indusztriál, néhol Deep Purple, néhol Dominick Fernow-utórezgésekkel operáló billentyűjátéka időnként több teret kaphatott volna. A dobok és a gitár viszont együtt helyenként frenetikus, igencsak kemény – irodalmi vonatkozású produkciók soraiban Závada Péterrel lépett még fel gitárosuk, Ratkóczi Huba, aki a magyarországi underground zenei élet jellegzetes alakja. Ha a Platon Karataev előadásának a hívószava a katarzis volt, a QJÚB-é feltétlenül a töretlen hit.