Euridike alászáll – Több évtizedes lappangás után előkerült Simon Magda verseskötete

Több évtizedes lappangás után került elő, s jelent meg a Holnap Könyvek Kiadó gondozásában Simon Magda író, drámaíró, újságíró hátrahagyott verseit tartalmazó könyve. Az Euridike alászáll című válogatás a szatmárnémeti születésű, élete nagy részét Nagyváradon töltő szerző 1945 első hónapjaiban egy németországi náci lágerben, Zittauban, titkon írott költeményeit tartalmazza.

Simon Magda Euridike alászáll című kötetében helyet kapnak az utolsó éveiben férje elvesztését gyászoló, a sakkmester Karácsonyi László iránt érzett szeretetét kifejező szövegek is. A mű függelékében Simon Magda életéhez és munkásságához kötődő korabeli sajtóanyagok találhatók, valamint Miklóssy Gábor olajképének reprodukciója az írónőről.

A könyv bemutatója 2024. október 29-én, kedden 18 órától kezdődik a Nagyváradi Zsidó Hitközség székházának földszinti kultúrtermében (Nagyvárad, Mihai Viteazul/ Zárda utca 3., az ortodox zsinagóga mellett.) Közreműködik Kovács Enikő színművész, Gáspárik Attila színművész, a kiadás kezdeményezője, valamint Szűcs László, a kötet szerkesztője. Az est házigazdája Simon Judit, a Holnap Kulturális Egyesület elnöke.

A Holokauszt 80. évfordulójára, valamennyi áldozat emlékére kiadott könyv a helyszínen kiadói áron megvásárolható. A belépés díjtalan.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT
banner_vCypAfBt_Maszol__300x250 px.png
banner_jGlwUCht_Maszol__970x250 px.png
banner_ETnzO2iN_Maszol__728x190 px.png

Kapcsolódók

Kimaradt?