Élő adásban mutatja be új animációs filmjét a Székelyföldi Legendárium
Élő adásban mutatja be közösségi oldalán legújabb animációs filmjét a Székelyföldi Legendárium csapata. Az animáció világnapjára tervezett eseményen számos családi meglepetéssel készülnek.
Újabb részt készített el a Székelyföld legendáit bemutató animációs sorozatból a Székelyföldi Legendárium munkaközössége. A sorozat második évadjának második részét a Tisza óriásai címmel csütörtökön este, az animáció világnapján mutatják be élő adásban a Legendárium Facebook-oldalán. A szervezők kiemelték: az est folyamán több meglepetéssel készülnek a filmet megnéző családoknak.
A Székelyföldi Legendárium 2008-ban indult civil kezdeményezésként, azzal a céllal, hogy összegyűjtse és a gyerekek számára szerethető módon adja át Székelyföld szellemi kulturális örökségét, ma is közszájon forgó mondáit és legendáit. 2012-ben megnyitották az első székelyföldi rajzfilmstúdiót, azóta több mint húsz fős csapat vesz részt a filmek gyártásában.
Eddig közel tíz rajzfilmjük jelent meg, amelyek elnyerték a legfiatalabb, egyben legkritikusabb közönség tetszését. A rajzfilmekhez a valós helyszíneket bemutató, ismeretterjesztő kisfilmeket is készítettek, ezeket is bemutatják ingyenes vetítéseiken. Rajzfilmjeiket és kiadványaikat angol nyelvre is lefordítják.
(Borítókép: Székelyföldi Legendárium)