banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

Elkezdődnek a rendszeres filmvetítések a Csíki Moziban

Hosszas előkészítő munka után elkezdődnek a rendszeres filmvetítések a csíkszeredai Csíki Moziban. Az intézményben a közönségfilmek mellett elgondolkodtató alkotások és gyermekeknek szóló vetítések is lesznek. Egyelőre a hét négy napján, csütörtöktől vasárnapig élvezhetik a filmkedvelők a vetítővászon varázslatát.

Csütörtökön elkezdődnek a rendszeres filmvetítések a Csíki Moziban – jelentette be szerdai sajtótájékoztatóján Korodi Attila polgármester. Az önkormányzati tulajdonban lévő létesítményt a közelmúltban adta át a város vezetősége a Pro Cultura Siculi fejlesztési társulás ügykezelésébe, amely a szintén városi tulajdonú egykori szakszervezeti művelődési házat is működteti. A mozi tevékenységét Antal Sándor koordinálja majd, összefogva a filmvetítéseket és az intézményben zajló más kulturális programok összességét – mondta el a városvezető.

„A mozi csütörtöktől indul, és heti rendszerességgel, meghatározott időpontokban lehet filmeket megtekinteni. Az első, nyár közepéig tartó időszak több szempontból is próbaidőszak számunkra. A román és a magyar nyelvű közösséget is szeretnénk megszólítani, ezért át kell látnunk, hogy a mozifilm-forgalmazók milyen megoldásokat tudnak erre ajánlani. A legegyszerűbb a külön román és külön magyar nyelvű vetítés, ám mi nem szeretnénk szétszakítani a közösséget ilyen módon, ezért keresünk más lehetőséget” – fogalmazott Korodi Attila. Hozzátette: az épület továbbra is ellátja egyéb feladatait is, és helyet ad koncerteknek, színházi előadásoknak, konferenciáknak, kiállításoknak.A Csíki Mozi épülete | A szerző felvétele

Antal Sándor március 1-jét követően kezdte el tevékenységét, a következő két hónapot egyfajta átmeneti időszaknak szánja, amely során kifutnak a már korábban leszervezett programok, és a közönség hozzászokik a rendszeres filmvetítésekhez. A vetítésekkel kapcsolatosan kiemelte: az előzetes igényfelmérés alapján állítják össze a programot. A tervek szerint a filmeket igény szerint ismételni fogják. A filmvetítésekkel kapcsolatosan segítséget ajánlott Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa is, amely a két hét múlva szervezett magyar filmnapok keretében három filmet fog a mozi rendelkezésére bocsátani.

Csoportos kedvezmény

A mozi szakmai partnere jelenleg a Filmtett csapata, akikkel már korábban is megfelelő együttműködés alakult ki. A koordinátor ugyanakkor felvette a kapcsolatot különböző forgalmazókkal. Szóba kerültek a jegyárak is. A vetítéseket hat éves korig ingyenesen lehet megtekinteni, 6 és 18 év közöttiek 15 lejért, míg a felnőttek 20 lejért nézhetik meg a filmeket. Csoportos kedvezmény is lesz, diákcsoportok 15 fő esetén 10 lejes jegyet vásárolhatnak. Esetleges premier-vetítésekre pedig 25 lejes jeggyel kell majd számolniuk a filmkedvelőknek – mondta el Antal Sándor. A belépők a bilete.ro oldalon, illetve a mozi jegypénztárában vásárolhatók meg. Fontos tudni, hogy kedvezményes jegyek csak személyesen kaphatók, online nem vásárolhatóak – hangzott el.

Szeretnének ugyanakkor az iskolák számára tematikus vetítéseket kínálni. Rajzfilmeket, házi olvasmányok filmes adaptációit fogják kínálni az oktatási intézményeknek – emelte ki Antal Sándor. Az aktuális programok egyelőre az önkormányzat által használt online felületeken érhetők el, a későbbiekben pedig klönálló platform is létesülhet majd – tette hozzá.

A Maszol érdeklődésére a koordinátor elmondta: nem tudják kiszámítani előzetesen, hogy milyen látogatottságúak lesznek a vetítések. A következő két hónap tapasztalatai fogják megmutatni, mekkora lesz az érdeklődés a filmek iránt. Korodi Attila hozzátette: a mozit üzemeltető csapattól azt kérték, hogy a működtetést az önfenntartás felé mozdítsák el. „Ez azt jelenti, hogy az energiaszámlákat, az alkalmazottak fizetését és a filmek beszerzését fedezni kellene a bevételekből. Azt gondolom, ez sikerülhet, bár azt is tudjuk, hogy a nézők visszaszoktatása a moziba hosszas folyamat lesz, amiben mi is rengeteget fogunk tanulni” – mondta el a polgármester. Hozzátette: nagyon fontosak lesznek a visszajelzések a városlakók részéről.

Szintén munkatársunk érdeklődésére elhangzott, hogy egyelőre nem tervezik büfé üzemeltetését a moziban, így nem lehet majd élelmiszert bevinni a vetítésekre. Le kell tehát mondania a közönségnek a megszokott mozis ropogtatnivalókról, egyelőre tilos lesz a pattogatott kukorica és hasonlók fogyasztása, csupán italautomata beszerzését tervezik. „Ez egy elegáns terem. Megszokták már, hogy ide ételt nem hoznak be és ezen nem szeretnénk változtatni. A vízzel, üdítővel egyetértek, de az ételt nem fogjuk beengedni” – hangsúlyozta Antal Sándor.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?