Elhunyt a marosvásárhelyi Ariel Ifjúsági és Gyermekszínház igazgatója

Gavril Cadariu 1998 óta vezette az intézményt, amely megújult szemlélettel vitte tovább az egykori bábszínház szellemiségét. Vezetése alatt az Ariel sok lehetőséget kiaknázott. Színházi bábelőadások mellett kísérleti színházi produkcióknak is helyet ad az Underground program keretében; illetve 0-4 éveseknek babaszínházat működtet, workshopokat, fiataloknak, hátrányos helyzetűeknek szánt színházi programokat szervez.

Vannak azok a pillanatok egy színház, egy társulat életében, amikor elfogynak a szavak, elszorul a szív, és néma csendben lehull a függöny. Az Ariel életében a május egy ilyen megrázó pillanattal indított, amikor hirtelen kiürült a tér, és eltűnt onnan a főszereplő. Gavril Cadariu váratlan eltávozása azért ennyire tragikus és megrendítő, mert ő nem csupán az Ariel igazgatója, vezetője és rendezője, hanem mindenki GABIJA is volt, mindannyiunk bizalmasa, barátja, mentora, egy olyan különleges empátiával megáldott ember, akihez szakmai, hivatali és magánéleti ügyben is bizalommal fordulhatott bárki. Volt benne egyfajta ősbizalom minden és mindenki iránt, végtelen optimizmus és hit abban, hogy az igazán fontos dolgok végül kerek egésszé összeállnak, és így szolgálják a színház szent, nagy ügyét” – írják az intézmény közösségi oldalán.

Fotó forrása: Ariel Ifjúsági és Gyermekszínház

Gavril Cadariu 1958-ban született. Rendezői pályafutását a nagyszebeni Radu Stanca Nemzeti Színházban kezdte, miután 1995-ben rendezői diplomát szerzett a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen.

1998-tól lett az Ariel Ifjúsági és Gyermekszínház igazgatója. 2008-ban doktori diplomát szerzett a bukaresti  I. L. Caragiale Nemzeti Színház- és Filmművészeti Egyetemen; 2009-től a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem tanára volt.

Több tucat előadást rendezett. Főbb díjai: 1993-ban, a besztercei Allegória Fesztiválon a legjobb előadásért járó elismerést kapta a Doktor Faustus komikus históriája című előadásért. 2010-ben, a Nagybányán megrendezett Atelier Nemzetközi Színházi Fesztiválon a legjobb rendező díjat vehette át a Légzés és a Hess című előadásokért. A 2011-es oroszországi Fekete-tenger Nemzetközi Színházi Fesztiválon pedig a legjobb rendezés díjjal tüntették ki a Légzés című előadásért.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?