Elsősorban novellistának tartja magát és nem gondolja, hogy a novella csak bevezető műfaj lenne a regényhez, mondta el Cserna-Szabó András író. A történetíróinkat hiteles forrásként kezelni még vitatott, de inspirációs forrásként tökéletesen működnek szerinte. A Helikon kiadónál megjelent Zerkó című új regényéről és keletkezésének hátteréről a szerzővel Szegő János szerkesztő, irodalmár beszélgetett a SepsiBook könyvvásár zárónapján.

Gördülékenyen és anekdotázással indult a beszélgetés: Cserna-Szabó és Szegő megegyeztek abban, hogy inkább mellőzni fogják a felolvasást, mert a szöveg sűrűn tartalmaz nem kifejezetten gyerekbarát passzusokat, amelyek nem vasárnap délelőttre íródtak – a szerző már került pácba korábban, amikor hivatalos pályázatok esetén alig tudott összevágni olyan részleteket, amelyek ne lennének legalább enyhén provokatívak vagy (esetenként obszcénül) szókimondóak. Ettől függetlenül a kétségtelenül népszerűségnek örvendő Cserna-Szabó csak mesél és mesél: „nem tudok csak abszolút belülről írni személyeseket, nekem az a bajom, hogy tele vagyok történetekkel” – fejtette ki. „Ha tudom, hogy mi a vége a történetnek, már nem tudok nekifogni. Legrosszabb novellámat közel tíz évig írtam, mert túlságosan hozzám közeli történet volt” – tette hozzá. A szerző elmondta, hogy ha van valami apró identitáskapcsolata vagy apró érzelme egy történethez, akkor elég egy ilyen szikra, és máris jön a történet magától, onnan már el tud indulni.

A Zerkó fülszövegében ez áll: „Az V. században járunk, Attila hun király idejében. Az emberiség éppen soron következő apokalipszise felé száguld. A világ lángol, ömlik a vér, birodalmak születnek és lesznek az enyészeté. Szerte a világban – Rómától Konstantinápolyig, Hippótól Mediolanumig, Catalaunumtól Zentesig – hunok, nyugat- és keletrómaiak, vandálok, gótok, szkírek, alánok, szarmaták, gepidák, zsidók, görögök (stb.) rohangálnak (vagy éppen tántorognak az erjesztett kancatejtől, a mézsörtől, az itáliai és galliai boroktól vagy a táltospipától), hogy a régi káoszból az újba taszítsák az emberiséget. Az események krónikása Zerkó, a berber törpe, aki élete alkonyán korianderes bárányt falatozva, mellé jóféle Ikarion bort hörpölve meséli el kalandos történeteit a száját tátó kocsmai népségnek egy ciprusi tavernában. Zerkó élete során volt rabszolga és isten, udvari bohóc és börtöntöltelék, cirkuszi látványosság és hímringyó – legfőképpen pedig szemtanúja Róma, Bizánc és a hunok küzdelmének. Cserna-Szabó András legújabb kötete ókori pikareszkregény, kumisz szagú, groteszk road movie, történelmi tabló és annak paródiája – a folyton porig égő és hamvaiból mindig újraéledő világ egy kisember szemszögéből.”

Cserna-Szabó rendkívül izgalmas kérdésnek tartja „a történetírók, mint hiteles források” kérdését, és bár nem a szó szoros értelmében vett történelmi regényt tart kezében az olvasója, a korabeli források megvizsgálásával, a háttérmunkával és a hozzá tartozó érdeklődéssel jött létre ez a könyv, amely például abból indul ki, hogy mit ír Priszkosz rétor Attila lakomájáról. Zerkó Attila udvari szórakoztatásáért felelős embere volt – a regényben egy berber származású, aki elgörögösödik a történet végére (feltételezett apja származását követve). Azt is tudjuk a történetíró diplomata nyomán, hogy a lakoma leírásában külön szóba kerül az, hogy Attilát magát nem volt képes megnevettetni, noha mindenki mást igen.

A gasztronómiai érdeklődésű Cserna-Szabó nemcsak a rétor leírásából dolgozott, hanem több, a gasztronómia kultúrtörténetével kapcsolatos kutatást is végigolvasott – többek között említette Massimo Montanari food studies-kutatót, középkorászt, a Bolognai Egyetem oktatóját, aki sommásan mutatott rá a késői ókori, kora középkori „nagy gasztronómiai háborúra”: a barbárok és rómaiak-görögök között a legnagyobb különbség az volt, hogy a barbárok sört ittak és húst ettek, a görög-római civilizáció pedig a bor, az olaj és a fehér kenyér társadalma volt. Ezek gyakorlatilag Európában a különböző népek leszármazottainál mai napig megfigyelhetőek. Ugyanakkor a sör nem az volt, mint amit ma ismerünk a pár száz éves német sörkészítésből: a sör elsősorban egy megerjesztett bármi, vagy mézsör – fejtette ki Cserna-Szabó. Valójában annyira beleásta magát ebbe a témába, hogy még mindig nem tudott a regény világából teljesen kiszállni, mindenhol mintha ezt a barbár versus civilizáció szembenállást vélné felfedezni. A barbár az tulajdonképpen ber-ber, ami akár a mai blablának felelne meg, azt jelentette, hogy az illető nem tudott sem latinul, sem görögül – hangsúlyozta.

Különleges kihívás volt számára a kötet nyelvezetét is megalkotnia. Ez egy teljesen mai, szlenget egyáltalán nem mellőző nyelv lett, mivel olyan nem létezett, hogy valaki „hunul” beszélt volna, a magyar nyelv még nem létezik ebben a formában, így Zerkó görögül szólal meg végül. Ennek ellenére Cserna-Szabó szereti a „jövő-anakronizmusok becsempészését”, vagyis olyan intertextuális alakzatokat, amelyek egyféle posztmodern poénok egy olyan szövegben, ami jópár századdal előbb játszódik. A lefordíthatatlan szójátékokat pedig különösen szereti. Nagyon bele lehetne őrülni egy-egy történelmi szálba, mivel a történelmi regény általában vastag – tette hozzá a szerző, aki elég sok részletet és mellékszálat kivágott a regényből.

Elsősorban novellistának tartja magát és a novellát tartja a próza csúcsának – a legjobb magyar regényeket mindig novellisták írják és az nem igaz, hogy a novella az, amit a fiatal író ír amíg meg nem tanul regényt írni – mondta. A kivágott mellékszálak és történetek azonban mindig helyet kapnak egy füzetben, újra felhasználódnak valahol, ezeket pedig kihúzza a listáról.