Dobogós lett a kolozsvári Szent Mihály-templom az Europa Nostra közönségszavazásán
A több mint 10 000 beérkezett voks alapján harmadik helyezett lett a kolozsvári Szent Mihály-templom az Europa Nostra-díj közönségszavazásán.
Augusztus 17-én hivatalosan is megkapta Europa Nostra-díját a kolozsvári Szent Mihály-templom: az elismerést jelző emlékplakett immár ott díszeleg a bejárat melletti falon. Európa egyik legkülönlegesebb műemléke most a közönségszavazáson is méltó helyen végezett: a több mint 10 000 voks alapján a kincses város büszkesége harmadik helyezést ért el.
A Kolozsvári Magyar Napok nyitányaként, ünnepélyes keretek között avatták fel az emlékplakettet, amely most már minden arra járó számára jelzi: a Szent Mihály-templom egyike Európa legkülönlegesebb műemlékeinek. A 200 civil szervezet szövetségeként létrejött Europa Nostra szervezet 1978 óta díjazza a műemlék-helyreállításokat, 2002 óta pedig az Európai Unió hivatalos kitüntetésévé vált. 2024-ben a bronz emlékplakett Kolozsvárra, a Szent Mihály-templom falára került, elismerve ezzel a két évvel ezelőtt befejezett, óriási felújítási munkálatot.
Szeptember elején hozták nyilvánosságra, hogy a Szent Mihály-templom bekerült az Europa Nostra közönségszavazásának jelöltjei közé is. Szeptember 22-ig lehetett leadni a voksokat, amelyek összesítését október 7-én hozták nyilvánosságra. Mint kiderült, több mint 10 000 szavazat érkezett a jelöltekre, a kincses város büszkesége pedig dobogós lett: a Szent Mihály-templom kapta a harmadik legtöbb szavazatot.
A közönségszavazatok alapján a dél-erdélyi Szászalmád (Alma Vii) felújított evangélikus erődtemploma nyerte el a legmagasabb kitüntetést. A helyi közösség számára turisztikai bevételt jelentő szakszerű felújítást az erdélyi szász építészeti örökség megmentését szívügyének tekintő III. Károly angol király által – még trónörökösként – létrehozott Mihai Eminescu Alapítvány végezte. Sorrendben a második legtöbb közönségszavazatot a Hegyi-Karabahból elmenekült örmények kulturális örökségét ápoló, oktatási kategóriában díjazott Terjan Oktatási Központ kapta.
CSAK SAJÁT