Az Untold a világ harmadik legnagyobb fesztiválja lett

Az Untold olyan évtizedes hagyományokkal rendelkező fesztiválokat előzött meg a ranglistán, mint a Coachella, a Sziget vagy a Burning Man, ezzel pedig a Tomorrowland és az Electric Daisy Carnival (EDC Las Vegas) után a világ harmadik legnagyobb fesztiváljává vált.

Az Untold a Tomorrowland és az EDC Las Vegas után a harmadik helyen áll a világ legnagyobb fesztiváljainak listáján. Az idén kilencedik kiadására készülő, Kolozsváron megrendezett esemény olyan évtizedes hagyományokkal rendelkező fesztiválokat előzött meg, mint a Glastonbury, a Coachella, a Burning Man, a Sziget és az ULTRA Music.

Forrás: Untold/ Facebook

A DJ Mag című brit kiadvány által készített lista a világ 100 legnagyobb fesztiválját értékeli, a rangsort pedig a fesztiválrajongóktól kapott szavazatokon alapján állították össze. Az Untold a 2015-ös első kiadása óta felhelyezte Romániát a világ fesztiváltérképére, idéntől pedig már a legimpozánsabbak dobogóján áll. Európában csupán a belgiumi Tomorrowland előzi meg.

A kilencedik kiadásra az Untold szervezői újra a zeneipar legnagyobb neveivel készülnek: Lenny Kravitz, Sam Smith, Louis Tomlinson, Burna Boy, Tom Grennan és a világ legnagyobb DJ-i: Swedish House Mafia, Martin Garrix, FISHER, Dimitri Vegas & Like Mike, Alok, Carl Cox, Black Coffee, Solumun és sokan mások.  Augusztus 8–11. között tehát újra megnyílnak a kapuk, a résztvevők pedig idén már hivatalosan is kijelenthetik, hogy a világ harmadik legnagyobb fesztiválján buliznak.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?