Brassóban szervez új fesztivált az Electric Castle csapata

A bonchidai Bánffy-kastély után újabb erdélyi helyszínre irányítja a figyelmet az Electric Castle fesztivál szervezőcsapata: a brassói polgármesteri hivatallal kötött egyezmény értelmében a Rulmentul egykori ipari park területén szerveznének új rendezvényt 2022-ben.

Az Electric Castle szervezői hétfőn jelentették be, hogy a brassói helyi tanács pénteken jóváhagyta a szervezők és a város közötti együttműködési protokollumot. A tervekről már korábban beszámolt Allen Coliban, Brassó polgármestere. Mint kiderült, az együttműködési egyezményt három évre kötötték, ennek értelmében három napos fesztivált terveznek, amelyen elsősorban elektronikus zenei koncertek lesznek, három színpadon.

A Rulmentul ipari park felújítására még ezután írják ki a pályázatot, de addig is szeretnék visszaadni a közösségnek a területnek legalább egy részét, amiben kérik a fesztiválszervezők segítségét, mondta a polgármester. Hozzátette, hogy a rendezvénnyel egyben tesztelik is a területben rejlő lehetőségeket. Az elöljáró ugyanakkor biztosította a szomszédos Traktor-negyed és Barcaszentpéter falu lakóit, hogy figyelnek arra, hogy a fesztivál ideje alatt ne legyen forgalomtorlódás és zajszennyezés.

A másik Kolozsvárhoz köthető nagy zenei fesztivált, az Untoldot szervező csapat korábban szintén együttműködési protokollumot írt alá a brassói önkormányzattal, ennek értelmében 2022-ben Massif néven szerveznének fesztivált Brassópojánán.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?