Az ötödik pecsét című játékfilm az Erdély TV műsorán
Folytatja magyar filmtörténeti vetítéssorozatát az Erdély TV. Szeptember 24-én, vasárnap este 8 órától Fábri Zoltán Az ötödik pecsét című filmdrámáját tűzi műsorra.
Az Erdély TV szeptember és október folyamán Fábri Zoltán és Szabó István rendezők alkotásaiból válogatott, amelyeket Hősök a hatalom árnyékában mottóval szervezett tematikus egységbe, abból a megfontolásból, hogy mindkét rendező életművének központi kérdése, mi történik az egyénnel és annak moralitásával, lelkiismeretével, saját igazával a mindenkori hatalmak elnyomása alatt.
Fábri Zoltán már az 1960-as években szerette volna vászonra vinni Sántha Ferenc Az ötödik pecsét című regényét, helyette az író aktuálisabb témafelvetésű Húsz óra című írását filmesítette meg 1965-ben, amely az életmű szintén kiemelkedő alkotása. Az ötödik pecsét végül 1976-ben került bemutatásra, meglehetősen nagy nemzetközi siker kíséretében, úgy nyugaton, mint a Szovjetunióban. Jelölték Arany Medve díjra a berlini nemzetközi filmfesztiválon, Moszkvából egyesen fődíjat vitt haza, nem sokkal később az Amerikai Egyesült Államokban is megjelent videokazettán.
Az ötödik pecsét története a második világháború végnapjaiban, a budapesti nyilasterror kellős közepén játszódik, mondanivalója univerzális és kortalan. A bombazáporok és az utcai őrjöngések ellenére egy órás, egy könyvügynök, valamint egy asztalos ül egy külvárosi kocsmában, és arról beszélgetnek a kocsmárossal, ha módjuk lenne haláluk után feltámadni, kinek a sorsát választanák, a gazdag, lelketlen zsarnokét vagy az agyongyötört, de tisztességes rabszolgáét. A morálfilozófiai kérdésre másnap már a nyilasok kínzószobáiban kell választ találniuk. A három felvonásos kamaradráma arra kérdez rá, hogy azok, akik nem a rendszerrel szemben fellázadó hősnek születtek, csak megpróbálják csendben túlélni az elnyomást, meg tudják-e őrizni az erkölcsi tartásukat, ha az életük a tét.
Fábri Zoltán rendezési bravúrja, hogy mindvégig egyfajta vízióként, rémlátomásként tálalja a vásznon látható, szinte szó szerint pokoli eseményeket, jelzik ezt a kocsmai beszélgetésre rávágódó Bosch-festmények és a különböző bibliai utalások. A Jelenések Könyvének állandó jelenléte egyfajta allegorikus, tanmesei, sőt, mitologikus szintre emeli át a nagyon is konkrét helyszínen és időpontban játszódó cselekményt. A film utolsó harmadában egyenesen egy Krisztusi és egy Sátáni figura is megjelenik a történetben. Utóbbit, egy nyilas főtiszt alakjában Latinovits Zoltán játssza el, akinek ez volt utolsó moziszerepe.
Az ötödik pecsét minden elemében – színészvezetésében, képi megoldásaiban, drámaiságában – mestermunka. Sokan állítják róla, nemcsak a Fábri Zoltán életmű főopusa, hanem talán a legjobb magyar film is, amelyet szeptember 24-án, vasárnap 20 órától vetít az Erdély TV. A film vetítési jogát a magyar Nemzeti Filmintézet biztosította.
CSAK SAJÁT