Az élet ritmusa – 15. kiadásához érkezett a Dob-Ban Ritmusfesztivál

Gyermekprogramokat, workshopokat, utcai felvonulást és igazi zenei csemegéket kínál a kerek évfordulóhoz érkező csíkszeredai Dob-Ban Rimusfesztivál. A rendezvény szorosan kapcsolódik a Csíkszeredai Városnapokhoz, egyféle alternatívát kínálva a zajos, nagyszínpados, lacikonyhás felhozatal mellett.

Programok sokaságával várja a zene szerelmeseit a péntektől vasárnapig tartó Dob-Ban Ritmusfesztivál. A szervezők meg szeretnék őrizni az alapkoncepciót, és családias hangulatú rendezvényben gondolkodnak, ugyanakkor az idei fellépők között olyan is akad, akinek a koncertjére országszerte nagy az érdeklődés. A részleteket Sántha Zsuzsa és Nagy Tivadar osztották meg hétfői sajtótájékoztatójukon.

Mint Nagy Tivadar, a Role együttes énekes-gitáros frontembere, a fesztivál egyik főszervezője elöljáróban megosztotta, a Dob-Ban fesztivállal szemben az egyik legtöbbször megfogalmazott kritika, hogy csupán szűk réteghez szól, valamiféle „elvont dolog”, ahol csak dobok és ritmushangszerek szólalnak meg. Éppen ebből kifolyólag sok zenekedvelő nem veszi a bátorságot, hogy részt vegyen az eseményen. Fotó: Dob-Ban

Holott a közvélekedéssel szemben számos olyan ütős hangszer van, amelyen dallamot is játszanak, a zenész példaként megemlítette a vibrafont, a malimbát vagy a cimbalmot is. Ugyanakkor kifejtette: a ritmus nem valami megfoghatatlan, megközelíthetetlen dolog, hanem az élet szerves része. Az is elhangzott, hogy szinte bármi lehet ritmushangszer, akár egy kovácsüllő, vagy a két tenyerünk is.

A rendezvény koncepciójával kapcsolatosan elhangzott, hogy a sztárfellépőket mindig a világ élvonalából választják ki. Az is fontos elv, hogy a zenészeket közel hozzák a közönséghez. Ezt a célt szolgálta az esemény helyszíne is, a Mikó-vár belső udvara lehetővé teszi, hogy bensőséges hangulat alakuljon ki a koncerteken – emelte ki Nagy Tivadar. 

Sántha Zsuzsanna kifejtette: bár a ritmusra vannak kiélezve a bemutatott produkciók és a programok, bíznak abban, hogy mindenki megtalálja a számára érdekes, értékes elfoglaltságot. A fesztivál három napja alatt workshopon vehetnek részt az érdeklődők: a három napon át, három különböző helyszínen, három oktató közreműködésével várják a tanulni vágyókat. A programmal kapcsolatosan elhangzott, hogy a szombati és a vasárnapi koncertek is hangszeres felvonulással kezdődnek, ahová bárki becsatlakozhat.

A ritmusfesztivál saját identitását emelte ki Ferencz Angéla,  a Hargita Megyei Kulturális Központ vezetője. "A ritmus, az élettel való összefüggés gyönyörű allegória. A lüktetés, a ritmus maga az élet" - fogalmazott az igazgató. Hozzáfűzte: a fesztivál barátságos jellege és lelki oldala is kiemelkedő, amely tükrözi a szervezők egyéniségét. "Az a jó, hogy a város naptárában minden egyes projekt fel tud mutatni egy más arcot, más-más típusú embereket tud bevonni" - emelte ki Ferencz Angéla.

A sajtóeseményen jelen volt Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere is. A városvezető kifejtette: a Dob-Ban jól illeszkedik abba a rendezvénysorozatba, amelyet a Régizene Fesztivál, a Nemzetközi Jazzfesztivál vezet fel, majd a Városnapokba torkollik. A ritmusfesztivál éppen a Városnapok zajos eseménydömpingjének idején kínál alternatívát mindazoknak, akik kicsit intimebb közegben hallgatnának zenét. A polgármester kiemelte, hogy a Dob-Ban Ritmusfesztivál kiemelt projekt Csíkszereda életében és nagy értéke a városnak.

A fellépők között megtalálunk helyi tehetségeket és világszerte ismert zenészeket is. Fellép Csíkszeredában többek között Markó Ádám, a Dirty Loops, a Fusio Group, a Cantodrum, a Dobolda japán dobcsoport és a Learn2Drum is. Ott lesz Ádám Julcsi és Melles Endre, akik hivatásos néptáncosként mutatják be a tánc és a ritmus összefonódását, valamint foglalkozást is tartanak. Lesz testfestés (henna), Jam-kuckó, hangszersimogató, hangszerkiállítás is. A részletes program megtalálható a fesztivál közösségi oldalán. Jegyek itt kaphatók.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?