Az Omega életműsorozata három lemez újrakiadásával folytatódott

Három lemez újrakiadásával folytatódott az Omega életműsorozata. A zenekar felvételeinek sorában ezúttal az első három stúdióalbum jelent meg a GrundRecords gondozásában feljavított minőségben, bónusz dalokkal.

Az Omega összes felvételének újrakiadása idén augusztusban indult két CD megjelenésével. A Beat című korong az 1966–1968 közötti kislemezeket és rádiófelvételeket tartalmazza, a Táncdalfesztivál című anyag pedig az Omega kísérőzenekari tevékenységét dokumentálta.

A széria mostani folytatása az Omega első három stúdiólemezét tartalmazza, ezekre a zenék többségét Presser Gábor komponálta, a szövegeket pedig Adamis Anna írta. Az 1968-ban kiadott Trombitás Frédi és a Rettenetes emberek az első magyar könnyűzenei album, ami egyetlen előadó dalait tartalmazta. Az eredeti LP-n szereplő tizenegy dal között található mások mellett a két címadó felvétel és a Ha én szél lehetnék is. Bónuszként egy 1969-es kislemez (Naplemente/Régi csibészek), valamint a Vigyázz, vigyázz rám került a CD-re, ez annak idején csak instrumentális változatban jelent meg egy 1970-es kislemez B-oldalán Snuki címmel.

Fotó: Wikipédia/Fortepan

Utóbbi hallható a 10000 lépés című 1969-es Omega-lemez újrakiadásának egyik extra felvételeként. Az együttes második LP-jén csupa sláger sorakozik, köztük a Petróleumlámpa, a Gyöngyhajú lány, a Tízezer lépés és az 1958-as boogie-woogie klubban című. A 10000 lépés bónuszai közé került a Snuki-féle kislemez A-oldala, a Ballada a fegyverkovács fiáról, valamint egy 1971-es kislemez két dala, a Sötét a város és az Ülök a hóban.

Az Omega első időszakának záródarabja az 1970-es Éjszakai országút, ennek megjelenése után távozott Presser, Adamis és a dobos Laux József az LGT-be. Az album megszólalása meglehetősen progresszív, eltér a korábbi populáris hangzástól. A dalok között szerepel például az Oh, Barbarella, amelynek ihletője egy 1970-es spanyolországi fesztiválszereplés volt. Az LP záródarabjában, a Vészkijáratban a Ha én szél lehetnék cselló-zongora előadása is hallható.

Az Omegában 1969–1970-ben Kóbor János (ének, gitár), Benkő László (billentyűs, fúvós és ütőhangszerek, vokál), Laux József (dob), Mihály Tamás (basszusgitár, ének), Presser Gábor (billentyűs hangszerek) és Molnár György (gitár) szerepelt. A Trombitás Frédi... lemezen egy számban Wittek Mari énekhangja hallható, a 10000 lépés nyitódalában, a híres Petróleumlámpában Tolcsvay László szájharmonikázott, az Éjszakai országúton Dionisio Arzamendia (hárfa) és Csuka Mónika (vokál) működött közre.

A régi dalok korszerűsített megszólalása Rozgonyi Péter hangmérnöknek köszönhető. Az Omega-sorozat szerkesztője, a füzetkékben olvasható ismertető szövegek szerzője Majnik László, aki korábban az Illés együttes, az Omega, a Hungária és a Tolcsvay testvérek történetéről írt könyvet lemezeik, dalaik tükrében.

Minden idők legsikeresebb magyar rockzenekara, A. A csapat hatvan éve alakult, és egészen az elmúlt évekig aktív volt – Benkő László billentyűs és Mihály Tamás basszusgitáros 2020 novemberében, a frontember Kóbor János tavaly decemberben hunyt el.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?