Marosvásárhely után a kolozsvári Erdélyi Néprajzi Múzeumban állították ki a 2020-ban, 82 éves korában elhunyt gróf Bethlen Anikó néprajzi gyűjteményének több mint száz darabját. A Megőrzött múlt erdélyi háztartási és lakástextileket, illetve viseletdarabokat mutat be a 18. század közepétől a 20. század végéig.

Az április 30-ig, szerdától vasárnapig 10 és 18 óra között látogatható kiállítás válogatást mutat be abból a mintegy 8400 tárgyat számláló gyűjteményből, amelyet 2020 és 2021 folyamán az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány szervezésében felmértek. A Tötszegi Tekla néprajzkutató bevonásával azonosított tárgyak fele háztartási és lakástextil, másik fele viseletdarab. Bár a grófnő gyűjtött polgári környezetből származó tárgyakat is, gyűjteménye nagyobb részét az erdélyi magyar, román és szász paraszti közösségekből származó darabok képezik.

Bethlen Anikó Erdély egyik meghatározó főnemesi családja, a bethleni ághoz tartozó gróf Bethlen család tagja volt. 1938-ban született Kolozsváron, apja, gróf Bethlen Gábor Debrecenben végzett agrárakadémiát, anyja, a földbirtokos családból származó Ferencz-Mihály Éva gyermekorvos volt. „Bár élete komoly megpróbáltatások sorozata volt, hite, lelkiereje, tartása és kitartása, életigenlése és segíteni akarása mégis egy teljes élet harmóniáját teremtette meg. A régi tárgyak gyűjtése volt felnőtt életének meghatározó szenvedélye” – idézi a szervezők közleményét a Szabadság napilap.

Bethlen Anikó úgy gondolta, „nem szabad veszni hagyni a múlt értékeit”, hiszen azok az erdélyi közösségek életmódjának emlékei, „a szépség megtestesítői, zálogai, mert azt is megmutatják, hogy azoknak, akik készítették, és azoknak, akik megrendelték, milyen szépérzékük, ízlésük, erejük, nem utolsósorban pedig anyagi hátterük volt”. Ezen meggyőződése arra sarkallta, hogy folyamatos anyagi áldozatot hozzon a tárgyak megszerzése érdekében.

A gyűjtemény gyarapítási időszaka mintegy negyven év – nagyjából az 1970-es évek elejétől a 2010-es évek elejéig –, a tárgyak készítési és használati ideje pedig a XVIII. század közepe és a XX. század utolsó negyede közé tehető.

A háztartási és lakástextilek között jelentős számú a Beszterce, Szeben, illetve Segesvár környéki szász közösségekből származó darab. A gyűjtő feljegyzései, illetve a stílusjegyek alapján azonosítható, magyar közösségekből származó textíliák többsége a Felső-Maros mentéről (Marosmagyaró), a Kis-Küküllő mentéről (Balavásár, Kiskend, Nagykend), Kalotaszegről (Alszeg, Felszeg, Nádasmente) származik. A míves kivitelezésű darabok egy része önállóan kiemelve, míg mások az eredeti funkciót szemléltetve kerültek kiállításra.

A viseletdarabok többsége Erdély olyan emblematikus tájegységeiről származik, ahol a viseletes öltözködés még a XX. század közepén is jellemző volt és ahol tekintélyes méretű ruhatárak maradtak fenn. A mezőségi, kalotaszegi, székelyföldi, torockói magyar, moldvai csángó, Beszterce, Szeben, Segesvár környéki szász, Naszód vidéki, avasi, máramarosi, meregyói, Felső-Maros menti, munténiai, bánsági román viseletdarabok nagy része vászon holmi, közel egyharmada férfi és női ing.