Almából ki, körtébe be: Kolozsváron lép fel gyermekkoncertjével Bertóti Johanna

Bertóti Johanna legközelebb Kolozsváron mutatja be élőben Almából ki, körtébe be című első verseskötetének dalait. A szombati gyermekkoncertet továbbiak követik majd ebben az évben.

A dalszerző, dramaturg első verseskötete 2020-ban jelent meg a Koinónia kiadónál, és azokat a szövegeket tartalmazza, amelyeket a Napsugár és a Szivárvány gyereklapokban, illetve az Író Cimborák blogon közölt az évek során. A Balázs Imre József szerkesztette kötet hármas felosztású: az első fejezetben a legjátékosabb, a másodikban a legabszurdabb, a harmadikban pedig a leglíraibb versek kaptak helyet. Az illusztráció Zengővári Judit munkája. A kötet gyermek- és ifjúsági kategóriában Szép Magyar Könyv díjat kapott Budapesten, a 92. Ünnepi Könyvhéten.

A kötethez CD-melléklet is tartozik 18 dallal, ezek hallgathatóak meg a kolozsvári ZIZ-ben (Párizs u. 5. sz.) szombaton 11-től kezdődő 50 perces koncerten is. „Az Almából ki, körtébe be című koncerten a fergeteges, játékos zenebona és a meghitt, bensőséges dudorászás jól megfér egymás mellett. A gitárral kísért dalok mentén a nézők Johanna vezetésével számos helyen megfordulnak, sok izgalmas kalandban részt vesznek. Például ellátogatnak a bajuszbálba, elűzik a telet, megismerkednek Teofillal, a leleményes tapírral, felfedezik, hogy hol lakik a csend. Mindeközben a közös éneklés sem marad el” – olvasható a beharangozóban. Jegyek online válthatóak felnőtteknek 25, gyerekeknek pedig 15 lejért.

Az Almából ki, körtébe be című koncertet Bertóti Johanna többször előadja még az év során: június 1-én Marosvásárhelyen, július 30-án pedig Magyarvalkón.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?