A közös éneklés varázsa Kézdivásárhelyen: 29. felső-háromszéki kórusfesztivál

Kétnapos zenei ünnep helyszíne volt április 10–11-én a kézdivásárhelyi kantai Szentháromság római katolikus templom, ahol immár 29. alkalommal szervezték meg a Felső-háromszéki kórusfesztivált. Az esemény a Pro Cantus Egyesület és a helyi római katolikus plébánia együttműködésében valósult meg, és idén is számos énekkart vonzott a térségből.

A rendezvény péntek délután a kamarakórusok fellépésével kezdődött. A közönség többek között a Cantus, a Pastorala, valamint a Pro Musica és a Vox Humana kamarakórus előadásait hallgathatta meg, amelyek változatos repertoárral és igényes megszólalással tették emlékezetessé a nyitónapot.

A Cantus Kamarakórus | Fotó: Gál Béla

Szombaton délelőtt a templomi énekkarok kerültek reflektorfénybe. A házigazda együttes mellett több település kórusai is bemutatkoztak, köztük kézdiszentléleki, kézdialmási, nyujtódi, ozsdolai, gelencei és csernátoni közösségek énekkarai. A programot gazdagította a kézdivásárhelyi Boldog Özséb Gyermekkórus és templomi kórus fellépése, valamint a református és nyugdíjasklubhoz kötődő dalárdák műsora is.

A fesztivál hagyományaihoz híven közös énekléssel zárult: valamennyi résztvevő együtt adta elő Bárdos Lajos Vexilla Regis című művét, amely méltó lezárása volt az eseménynek. A szervezők emléklapokkal köszönték meg a kórusvezetők munkáját, a találkozó pedig közös ebéddel ért véget.

A Pastorala Kamarakórus | Fotó: Gál Béla

Az említettek mellett a kétnapos rendezvény résztvevői voltak: a csernátoni (karnagy Lukács Mihály, zongorán közreműködött Gergely Gábor), a kézdiszentléleki Szakács Antal Vegyeskar (karnagy Dávid István), a kézdialmási és nyujtódi (mindkettő karnagya Klára József), az ozsdolai (karnagy Vajda Alpár), a gelencei (karnagy Kosztándi Botond), valamint a kézdivásárhelyi Boldog Özséb római katolikus templom gyermekkara és énekkara (karnagy Gergely Gábor, zongorán közreműködött Gáspár István és Diaconu Mónika), a kézdivásárhelyi Hálaadás Református Dalárda (karnagy Hodor Tamás) és a Maassluis Nyugdíjasklub Rozmaring kórusa (karnagy Hodor Tamás).

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?