Az értelmetlen bosszankodás ellen: új dallal jelentkezett a kézdivásárhelyi Ego Sum

Az idegesítő hétköznapi eseményeken segít túllépni a kézdivásárhelyi származású zenészekből álló Ego Sum zenekar friss dala, a Nem érnéd fel.

A 2011 nyarán alakult együttes saját megfogalmazása szerint a kilencvenes évek végi alter-gitárpop zenéjét ötvözi újhullámos blues alapú garázsrockkal és karakán, képszerű, néha pimasz szövegekkel. 2014 januárjában jelent meg Kabaré címmel első 12 saját dalt tartalmazó demólemezük, melyről a Tata című dal 4. helyezést ért el a Legszebb Erdélyi Magyar Dal versenyen. 2019-ben megnyerték a magyarországi TÓMÉK tehetségkutató első helyét.

„Habár akusztikus felállásban kezdtünk el zenélni – nem volt más hangszer –, elég gyorsan beszereztünk dobot, elektromos gitárt és erősítőket, és kezdtünk zúzni, de mindig is foglalkoztatott az elektronikus hangzásvilág, és egyre inkább próbálunk belecsempészni ilyen elemeket a dalokba” – mesélte Páll Áron, a zenekar énekes-gitárosa. „Egyre többen érdeklődnek irántunk és várják, hogy valamivel előrukkoljunk, ami szenzációs érzés. A legjobb benne az, hogy sose kellett csak azért úgy alakítsuk a dalainkat, mert félünk, hogy nem tetszik a közönségnek” – tette hozzá.

Mint megtudtuk, a karantén időszaka alatt több daluk született, de választaniuk kellett, hogy melyiket veszik fel, mert a többi projektjükhöz hasonlóan ez is saját finanszírozású. „Azt éreztük, hogy sokkal produktívabbak vagyunk, általában egy új helyzet ezt hozza ki belőlünk” – mondta Áron, hozzátéve, hogy a videoklip a karantén-helyzet nélkül is létrejött volna, de az mindenképp hatással volt rá, amire utalások is vannak a Lung László Zsolt rendezte videóban.

Mivel a zenekar tagjai nem élnek egy városban az online munkaszervezés és az egyéni gyakorlás amúgy is hozzátartozik a munkamódszerhez, a közös próbákat viszont annál inkább megbecsülik. A Nem érnéd fel videoklipjének felvételére is egy napjuk volt a Vígadó Művelődési Házban, mert ennyi ideig volt Kézdivásárhelyen a teljes csapat.

A Nem érnéd fel Kerekes Ákos szerzeménye, a szöveget pedig Áronnal közösen írták. „Sokáig próbán ének helyett csak dúdoltam, egy darabig Tűrürü volt a dal címe. Az érdekes az volt, hogy le volt tisztulva a dal hangulata és a mondanivaló is, de elakadtunk a szöveggel. Készültünk a 2019-es vigadós koncertünkre, három héttel a koncert előtt még nem volt szöveg, és mi el akartuk játszani, így gondoltam besegítek a szövegírásba, igaz csak a harmadik nekifutásra fogadta el a bizottság” – mondta el Áron.

Az énekes-gitáros így foglalta össze a dal üzenetét: „vannak olyan idegesítő hétköznapi események, amelyek nagyon fel tudják húzni az embert, például belerúgsz a szekrény sarkába, kicsúszik egy pohár a kezedből. Viszont ezeken lehet mosolyogni egyet, és nem rontja el a napod, vagy az egész életed. A rövid takaróról meg az jutott eszembe, hogy ha nem fed le mindenütt, akkor húzd oda, ahol jobban fázol. Ne várd, hogy mindig más segítsen, tegyél valamit és az sem árt, ha a különböző csábítások mellett képes vagy a jó polcra pakolni a tetteidet.”

Dalszerző: Kerekes Ákos
Szövegíró: Kerekes Ákos, Páll Áron
Zenefelvétel, mixing: Ego Sum zenekar
mastering: Szabó Szebasztián (Miracle Studio)
Videó
rendező: Lung László Zsolt
operatőr, vágó: Nagy Szabolcs (Whiteeffect Studio)

Kapcsolódók

Kimaradt?