Újabb magyarországi színházi vezetőt bocsátottak el szexuális zaklatás miatt

Azonnali hatállyal szerződést bontott kedden a budapesti Operettszínház Kerényi Miklós Gábor művészeti vezetővel, miután többen szexuális zaklatással vádolták, írja az Index.hu. Kerényi bocsánatot kért, ugyanakkor „teljes belefeledkezéssel”, „a mérhetetlen művészi szabadságvággyal” indokolta tetteit.

Az Index.hu vasárnap este közölt korábbi cikkében több névtelenül valló áldozatot idézett. A beszámolók szerint az akkor még meg nem nevezett színházigazgató a fiatal táncos fiúkat hatalmi pozíciójával visszaélve úgy „büntette”, hogy lehúzott nadrággal elfenekelte őket.Az elkövetőt elsőként a jelenleg külföldön élő Maros Ákos színész, táncos, televíziós műsorvezető nevezte meg az ATV Egyenes Beszéd című műsorában. Állítása szerint több mint húsz éve Szegeden Kerényi Miklós Gábor egy vállfával elfenekelte őt egy kollégiumi teremben.

Ezután Czapáry Veronika írónő szólalt meg, aki nem Kerényi áldozata, de az Indexnek azt állította, hogy tizenegy áldozatról tud név szerint, hattal beszélt is, és közülük kettő kiskorú volt a történtekkor, egyikük 13 éves. Az írónőt azért foglalkoztatta a téma, mert a családon belüli abúzusról írt könyvet, és gyerekkorában maga is molesztálás áldozata volt.

Kerényi kedden Facebook-oldalán közzétett közleményében nem tagadta a vádakat és elnézést kért, „ha bárkit bármivel megbántott”.

„Be kell, hogy valljam, sok élethelyzetben, sok megoldásban, stílusban, viselkedésben valóban közelítettem ahhoz a határhoz, ami még szerintem elfogadhatónak tekinthető. Tettem ezt a művészi érzékenység és a teljes belefeledkezés, a mérhetetlen művészi szabadságvágy okán. Megalázni valakit sohase volt célom! Ha valaki ezt mégis így érzi ezúton, de személyesen is szívesen kérek tőle elnézést, bocsánatot, bár szándékom szerint mindig a művészet valamilyen típusú megjelenéséért, a különleges belső világok felszabadítására törekedtem. Előadásaimban éppen úgy, mint a hétköznapi alkalmakor. Bízom benne, hogy ezt minden magát sértettnek érző kollégám elfogadja! A legnagyobb büntetés számomra az, hogy imádott színházam nyugalmának biztosítása érdekében meghoztam azt a döntést, amelyről már vasárnap tájékoztattam a nyilvánosságot!" – írja a volt művészeti vezetőt. 

Az ATV-nek nyilatkozva Kerényi azt mondta, hogy homályosan emlékszik arra az esetre, amiről Maros Ákos beszámolt, és nem nevezné erőszaknak, szerinte „közös megegyezés alapján történő valami volt két felnőtt ember között”.

Kerényi Miklós Gábor hétvégén még cáfolta a vádakat, ugyanakkor lemondott vezetői tisztségéről és kérte a nyugdíjazását. A Budapesti Operettszínház igazgatósága kedden azonnali hatállyal kirúgta.

Kapcsolódók

Kimaradt?