FRISSÍTVE - Bocsánatot kért a szexuális zaklatással vádolt magyarországi rendező

FRISSÍTVE - Marton László színházi rendező bocsánatot kért az őt szexuális zaklatással vádlóktól, bár nem ismeri be egyértelműen a vádakat. A Vígszínház korábbi főrendezője az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írja, hogy megértette, hogy vannak, akik úgy érzik, hogy oly módon közeledett hozzájuk, hogy megsértette őket. FRISSÍTÉS: Sárosdi Lilla színésznő, aki először állította, hogy Marton zaklatta, elfogadta a rendező bocsánatkérését.

Marton László közleményében a következőket írja:

"Az elmúlt napokban napvilágot látott, személyemet érintő hírek mindent összetörtek körülöttem. Nem kímélték sem a családomat, sem a munkámat, sem önnön magamat. Igyekeztem egész életemben teremteni, alkotni és átadni. Mindez most megsemmisült, olyan - nagyrészt névtelen - közlések alapján melyekben egyoldalú értékelések is találhatók.

Pályám során arra törekedtem, hogy másokat ne bántsak, hanem segítsek. Úgy a színpadon, mint azon kívül. Soha nem akartam egy másik embert megalázni. Most megértettem, hogy vannak, akik azt gondolják, úgy érzik, hogy oly módon közeledtem hozzájuk és olyat cselekedtem, amivel megsértettem őket.

Ezúton üzenem minden névvel vagy név nélkül megszólaló személynek, hogy bocsánatot kérek, ha olyat tettem vagy úgy viselkedtem, amivel megsértettem, nehéz helyzetbe hoztam őket. Tisztelettel kérem bocsánatkérésem elfogadását.

Bocsánatkérésem mellett, továbbra is a Vígszínház és a Színház- és Filmművészeti Egyetem rendelkezésére állok, hogy hallgassák meg vezetői, rendezői és tanári működésemmel kapcsolatban a társulat tagjait, a színház dolgozóit, valamennyi volt és jelenlegi tanítványomat."

FRISSÍTÉS: Sárosdi Lilla elfogadta a bocsánatkérést

Marton nyilatkozata után a zoom.hu megkereste Sárosdi Lillát, aki elmondta: nagyon jól esik neki a rendező gesztusa, és el is fogadja azt. „Példaértékűnek és paradigmaváltónak tartom, hogy Marton kiállt és őszintén elismerte tettét és képes volt bocsánatot kérni” – fogalmazott a lapnak, majd hozzátette: reméli, az eset más esetleges elkövetőket is arra sarkall, hogy őszintén szembenézzenek a múlttal.

Kapcsolódók

Kimaradt?