Megkezdődött az Erdélyi Magyar Hivatásos Néptáncegyüttesek Találkozója Nagyváradon

Táncos-zenés villámcsődülettel, kiállításmegnyitóval és a házigazda Nagyvárad Táncegyüttes Barbárok című mozgásszínházi előadásával vette kezdetét a XIII. Erdélyi Magyar Hivatásos Néptáncegyüttesek Találkozója.Fotók: Oláh Gergő

Október 12-én 15 órától az öt hivatásos erdélyi magyar táncegyüttes táncosainak és zenészeinek közreműködésében létrejött szabadtéri villámcsődület nyitotta az események sorát: az öt csoport csaknem százharminc művésze más-más irányból közelítette meg a nagyváradi főteret, a művészek szimbolikus találkozását követően pedig rögtönzött táncház formájában rövid kedvcsinálóval szolgáltak a vásorközpontban összesereglett szépszámú nézőnek.

Ezt követően, 16.30-tól a Szigligeti Stúdió adott otthont annak a kiállításmegnyitónak, amelyben Tőkés Imolának, a Nagyvárad Táncegyüttes táncosának képzőművészeti tevékenységével ismerkedhettek meg az érdeklődők. A kiállítás középpontját egy öt képből álló konstelláció alkotja, mely az erdélyi hivatásos táncegyüttesek mindegyikéhez személyesen szól. Tőkés Imola munkáit Cristina Breteanu látványtervező, illetve Dimény Levente művészeti igazgató méltatták.

A 18 órától kezdődő nyitóelőadást megelőzően, a Szigligeti Színház főigazgatója, Czvikker Katalin köszöntötte a szakma jeles képviselőit, illetve a közönséget. A főigazgató elmondta: „Kíváncsiak vagyunk a másikra és kíváncsiak vagyunk a másságra is. Bár útjaink szerteágazók és fejlődésünk dinamikája sem egyforma, képességünk az egymásba fonódásra figyelemre méltó, mert ösztönösen keressük az egyéb kapcsolódási pontot azon túl is, amit alapként megjelöltünk, és ez az ösztönös kapcsolódási vágy segít abban, hogy nyitott szemmel és nyitott szívvel forduljunk egymás felé”, majd hozzátette: „Ha kellőképpen kíváncsiak, nyitottak és határozottak vagyunk, mindig képesek leszünk a közös hang, közös érték képviseletére és megteremtésére nemcsak évente egyszer, akár többször is mindig amikor egyazon földrajzi helyre kerülünk”.

Pásztor Sándor, a Bihar Megyei Tanács elnöke megnyitóbeszédében a hagyományőrzés gyöngyszemeinek nevezte a meghívott táncegyütteseket, és hangsúlyozta: „Nagyvárad és Bihar megye számára igazi ajándék, hogy ilyen rangos esemény házigazdája lehet”.

Deák Gyula Levente, a Romániai Magyar Néptánc Egyesület elnöke köszöntőjében reményét fejezte ki, hogy a jövőben az erdélyi hivatásos táncegyüttesek találkozója rangjának megfelelő rendszeres támogatásra talál: „A különböző nehézségek ellenére azonban idén is sikerült partnerekre találni, akik lehetővé tették, hogy együtt legyünk” – tette hozzá.

Végezetül Dimény Levente köszöntötte az egybegyűlteket, és kiemelte, hogy az EHTET igazi értéke a szakmai és emberi találkozások minőségében rejlik.

A megnyitóbeszédeket követően a Nagyvárad Táncegyüttes tavaly színre vitt táncelőadását láthatta a közönség. A Móricz Zsigmond novellájából inspirálódott Barbárok című produkció az archaikus világ megidézésésre tesz kísérletet úgy, táncban, zenében és látványban egyaránt.

Az előadást követően szakmai beszélgetésre került sor, amelyen a tánc- és színházművészet olyan neves képviselői vettek részt, mint Novák Ferenc, a Nemzet Művésze, Mihályi Gábor, Érdemes Művész, a Magyar Táncművészek Szövetségének elnöke, Szalay Tamás, a Magyar Táncművészek Szövetségének ügyvezető titkára, Mezei Kinga Jászai-díjas színházrendező, Dobre-Kóthay Judit, Jászai-díjas látványtervező, Szokolay Dongó Balázs, zenész, Hegedűs Sándor, tánckritikus, Kútszegi Csaba balettművész, valamint Topolánszky Tamás koreográfus.

A XIII. EHTET első napját a Moszkva Kávéházban megszervezett táncház és folkkocsma zárta.

A szervezők felhívják az érdeklődők figyelmét, hogy a fesztivál idejére három előadásra szóló fesztiválbérlet váltható, kedvezményes, 25 lejes áron, jegyek ugyanakkor 15 és 10 lejért kaphatók a színház jegypénztárában (nyitva hétfőtől péntekig 14-19 óra között, illetve egy órával az előadások előtt), valamint online a biletmaster honlapján. A XIII. EHTET társszervezői a Szigligeti Tanoda Egyesület, illetve a Szigligeti Alapítvány. Főtámogató a Bihar Megyei Tanács, illetve az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala. Az eseményt a Magyar Művészeti Akadémia, az Europrint, a Tehnoprint, Pető Dalma városi tanácsos, illetve a Constructorul Salard, a Kész Építő és a Novambient támogatták. 

Kapcsolódók

Kimaradt?