Virágkarnevál vonult végig Nagyváradon

Négy virágoskocsi és több mint 350 ember vonult végig hétfőn a Szent László térre a Vitéz utcából a Körös utcán át.

A menetet a Bihorul Néptáncegyüttes vezette, majd a színpadon a Mystique és az hegyközcsatári Angel menettánccsoport, az ART Group (Francisc Hubic Művészeti iskola), a Sunhsine Dance, a Tiszafüredi Fúvósok és a szintén tiszafüredi Dalma Dance, a zentai Flamenco menettánccsoport, az Unique Dace, Mini Unique és Unique Rise, a margittai Celvers, a székelyhídi Tini Dance Center és szalacsi menettáncosok és a szentjobbi huszárok is megmutatták magukat.

A menetet Nagyvárad és Debrecen közös kocsija vezette, majd a Szent Koronát, országalmát és jogart megjelenítő jármű következett. Harmadikként a debreceni Fórum bevásárlóközpont őslénykiállítást hirdető mamutos kocsija vonult, negyedikként pedig Debrecen és Esztergom kocsiját, az 500 éves reformációra utaló pásztort és juhait láthatták Váradon.

Mihai Jurca, a Nagyvárad és a Régió Turizmusfejlesztési Egyesület (APTOR) vezetője elmondta, örvend, hogy idén is, ahogy minden évben, sokan vesznek részt a menetben, és egyre többen nézik meg a virágkocsikat.

Kapcsolódók

Kimaradt?