Pénteken indul a Vásárhelyi Forgatag

Az Aranykakas udvarán, a Szféra Kortárs Művészetek Terével kezdődik az augusztus 18 és 27. közötti Vásárhelyi Forgatag.

A kiállítások, koncertek, alkotói műhelyek mellett színházi előadások, néptánc és népzene, valamint népviselet-kiállítás várja az idei résztvevőket, a Borudvarban pedig újabb borok, beszélgetések és helyi tehetségek előadásai – erről számoltak be csütörtöki sajtótájékoztatójukon a szervezők.

Ahogy Gáspárik Attila, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház igazgatója megfogalmazta, ez egy „érdekrendezvény” lesz, hiszen valamennyi intézménynek, szervezetnek az az érdeke, hogy az emberek jól érezzék magukat. Ha jól érzik magukat, akkor szívesebben járnak színházba és olvasnak újságot. Akkor be lehet számolni nekik egy egész évnyi munka eredményéről és el lehet mondani nekik azt is, hogy mi várható a következő színházi évadban. Ez egy olyan jó lehetőség, ahol a marosvásárhelyiek lebonthatják azokat a korlátokat, amelyek az emberek között léteznek. Nem biztos, hogy ez sikerülni fog, de adott lesz rá a lehetőség, hiszen a szokásostól eltérő környezetben találkozhatnak, beszélgethetnek, színházi előadást nézhetnek, koncertre mehetnek, rengeteg színes, érdekes programon vehetnek részt.

A Tompa Miklós Társulat a Színházi Forgatag keretében a Retromadár... című előadását játssza, amely Gáspáriknak a kedvence az idei produkciók közül, – hiszen új megközelítéssel mutatja be a közelmúltat –, illetve egy kistermi bemutatóra is várják a közönséget, Harsányi Zsolt rendezésében a Liselotte és a május című előadásra. Újdonság a marosvásárhelyieknek az Ernelláék Farkaséknál című előadás is, amelynek filmváltozatát már látták a tavalyi AlterNative filmfesztiválon. A színházi produkciót az alkotó házaspár, – Hajdu Szabolcs rendező és Török-Illyés Orsolya – lakásán mutatták be eredetileg, és Marosvásárhelyen is ragaszkodtak az intim környezethez, ezért most a Köpeczi-Teleki házat színházként is fel fogják avatni. A színházi események közé tartozik Sebestyén Aba színművész és Czári Tibor zeneszerző közös produkciója is, kortárs költők megzenésített verseinek előadása. Itt Kovács András Ferenc, Demény Péter, Szabó T. Anna, Pálfi Ervin verseit hallhatja a közönség.

Népviselet, -tánc, -zene

A népviselet, néptánc és népzene mindig jelen volt a Vásárhelyi Forgatagon, ez most sem lesz másképp – hívta fel a figyelmet Barabási Attila Csaba, a Maros Művészegyüttes igazgatója arra a kiállításra, amelynek a Kultúrpalota előcsarnoka ad helyet és ahol a magyar, román, szász és cigány viseletek nem csupán a bábukon lesz látható, de a viseletbe öltözött táncosokon is. A nagyszínpadon a Napsugár és a marosludasi Hajdina néptáncegyüttesek lépnek fel, illetve utolsó nap a Maros Művészegyüttes mutat be egy autentikus néptáncokból összeválogatott ünnepi műsort a Liget nagyszínpadán.

A Borudvart tavaly is igen nagy népszerűség övezte, a zárt udvar, a színpadra lépő együttesek, a jó borok, borkostolók, a baráti beszélgetések igazi élményt nyújtottak sok látogatónak. Az idén borvacsorát is szerveznek, délelőttönként gyerekfoglalkozásokat, délután kerekasztal-beszélgetéseket, szakmai előadásokat, a színpadon pedig helyi tehetségek, előadók, együttesek biztosítják a kellemes hangulatot – mondta Kakassy Blanka, programfelelős, aki azt is elmondta, hogy az újdonságok között lesz egy duna-deltai borfajta, amelyet nemrég honosítottak vissza. A borkóstolókra bérlet is váltható, amellyel helyet biztosíthatnak maguknak az érdeklődők az öt bemutatón.

A Bolyai Farkas Elméleti Líceum sportpályájának és öltözőinek felújítását támogatja az a kezdeményezés is, amely egy karszalag megvásárlását jelenti 5 lejes áron. Az így befolyt és megadózott összeg felével a szervezők a felújítást támogatják, a másik felével a családi rendezvényeket. 

Kapcsolódók

Kimaradt?