Újlaki Nagy Réka irodalomtörténész a szombatosság kezdeteiről tartott előadást Marosvásárhelyen a Borsos Tamás Egyesület rendezvényén. A Pajesz és bocskor, talisz és székelyharisnya című előadásában korabeli szombatos szövegeket elemzett a kutató, aki a négy évszázados történet kapcsán beszélt a Szentháromság tagadásáról, a reformációról, valamint arról, hogy a szombatosság, mint egyház, magyar szülemény, hungarikum, de nem mentes a külföldi hatásoktól sem.

A szombatosok, bár elfogadták Jézust messiásként, azt tartották, hogy Isten nem leli örömét az emberáldozatban, tehét Jézus halálát sem fogadhatja el. Az új-szövetségi iratok, nem ihletett írások, – vallották, és csupán a Jelenések könyvét fogadták el, a többit történelmi leírásként értékelték, amelyek időközben érvényességük veszítették – magyarázta Újlaki Nagy Réka, aki előadását megelőzően feltette a hallgatóságnak a kérdést, hogy ismerik-e a szombatos kifejezést és be tudják-e tájolni, hogy hol éltek a szombatosok.

Természetesen a jelenlevők közül valamennyien hallottak a székely szombatosokról, arról, hogy mi történt velük a második világháború alatt. Bözödújfaluból például a marosvásárhelyi téglagyárba, onnan pedig a vásárhelyi és környékbeli zsidósággal együtt a haláltáborokba deportálták. Közülük nagyon kevesen tértek haza, számuk egyre fogyott, mígnem teljesen megszűnt. „Én ismertem még valakit közülük, a saját nagymamámat” – mondta valaki az előadás végén.

Az előadó beszélt Glerius Mátyásról, a szombatosok szellemi atyjáról, aki tudását a zsidó iratok tanulmányozásából nyerte és ötvözte a szentháromság tagadásával. Nem is tudott arról, hogy milyen nagy hatást gyakorolt a tanításával, hogy hatására mozgalom született, amely élt évszázadokon át. Pécsi Simon erdélyi kancellár is szombatos volt, zsidó könyveket fordított magyar nyelvre, tevékenysége korában jobban elcsúszik a szombatosság a zsidózás irányába – mutatott rá az előadó.

Újlaki Nagy Réka kitért arra is, hogy ezek a nem túl nagyszámú közösségek mennyire voltak zsidók, illetve mennyire voltak keresztények. Nem csak az általuk vallott tanaikban nyilvánult meg a „zsidózás”, ahogy akkori kifejezéssel mondták, de viseletük is közel állt a zsidókéhoz, illetve egyfajta egyvelege volt a szegény székelyek és a zsidók viseletének.

Azokból az írásokból, amelyek fennmaradtak, tudjuk, hogy szomszédaik nevetségesnek tartották őket, ugyanis többnyire bocskort viseltek, inkább az ünnepnapokon hasonlítottak jobban a zsidókhoz, bár a taleszt, a rojtos imakendőt, mindig viselték, ahogy a pajeszt is. Lelki zsidóknak tekintették magukat, valamint Ábrahám fiainak, így különböztetve meg magukat az igazi zsidóktól.

A zsidó bölcsesség nem csak spirituális, de anyagi jólétet is hoz – idézte a korabeli írásokat az előadó, aki az egyik legkorábbi szombati írást, Az Szentírás panaszolkodása címűt is ismertette, mint a leghosszabb értekezést, ami fennmaradt. Évszázadokon át alakuló identitás volt, a más felekezetűektől való elzárkózás jellemezte, ami egyfajta csoportidentitást alakított ki, a pogányságból jövő, Izraelhez alkalmazkodó, a zsidósághoz való hasonlítás. A zsidósághoz való tartozásuk miatt a nemzetietlenséggel is vádolták őket – mutatott rá a kutató.