Ismeretlen tettesek megrongálták a szentbenedeki Kornis-kastélyt

A szentbenedeki kastély kapujához vezető hidat őrző unikornisok egyikét az árokban találta meg egy szamosújsvári látogatócsoport a Gherla Info információi szerint.

Egyelőre nem lehet tudni, hogy a több száz kg-os kőszobor miként esett le a talapzatról, de nem valószínű, hogy vihar döntötte le – írja a portál.

Szentbenedek Mikeháza községhez tartozik. A község polgármestere szerdán a rendőrséggel együtt kiszállt a helyszínre. Elmondása szerint a kastély napról-napra rosszabb állapotba kerül. A Budapesten tartózkodó tulajdonos azt ígérte, hogy hamarosan tárgyalni fog a község előljáróival a kastély sorsáról, de ez eddig nem történt meg.

A Transindex szerint a tulajdonos, Géher Ferenc az esetről értesülve a unikornisokat idközben elszállíttatta.

A szentbenedeki Kornis-kastély Szamosújvártól 12 km-re található. A kastély főépületét Kereszturi Kristóf dési kamarai prefektus építtette 1573 és 1593 között. 1602-ben került a Kornis család birtokába. Kornis Zsigmond nevéhez fűződik a kastély főbejáratának a kialakítása, amely a homlokzatán található felirat szerint 1720-ban készült el. A kaputorony előtti hídra ekkor került a két unikornis, a Kornis család címerállata. 1915-ben Szentbenedeken ennél a kastélynál forgatta Kertész Mihály a Katona József Bánk bánjából készült filmadaptációt, főszerepben Jászai Marival és Szentgyörgyi Istvánnal. A kastély a két világháború között még teljes épségben állt, a második világháború alatt megrongálódott. Az 1948-as államosítás után 1950-51-ben az épület felét silónak, másik felét iskolának alakították át. Ekkor a kastély könyvtárának nagy részét az udvaron elégették. Innentől fogva az épület állaga fokozatosan romlott. Utoljára 1975-76-ban renoválták.

Kapcsolódók

Kimaradt?